XVI. Benedek pápa katekézise a szerda délelőtti általános pápai kihallgatáson
 

Az újesztendő első általános kihallgatásán a Pápa olasz nyelvű katekézisében, amelyet rövidebb formában a világnyelveken is megismételt, a Kolosszeiekhez írt levél híres krisztológiai himnuszáról elmélkedett, mely Krisztust mint a világ teremtőjét és megváltóját mutatja be. „Ő … minden teremtmény elsőszülöttje… elsőszülött a holtak közül.”
E himnusz keretét a hálaadás és könyörgés adja meg és így segít bennünket olyan lelki légkör megteremtésében, hogy helyesen tudjunk élni a 2006-os év első napjaiban, sőt az egész év folyamán is.
Hálaadásunk Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, üdvösségünk forrása felé száll, aki „kiragadott minket a sötétség hatalmából” és akiben van „megváltásunk, bűneink bocsánata.”
E bevezető után nyílik ki előttünk a nagy és tömör himnusz, melynek középpontjában Krisztus áll, az ő primátusának és művének dicsőítése a teremtésben és a megváltás történetében. A kantikum két mozzanatot tartalmaz. Az első bemutatja a teremtés elsőszülöttjét, Krisztust, aki minden teremtménynél előbb született. Ő ugyanis a láthatatlan Isten képmása. Ez a kifejezés magában foglalja mindazt a jelentőséget, amelyet a nyugati kultúrában az ikon tölt be: azaz nem annyira a hasonlóság, hanem az ábrázolttal való mély bensőség.
Krisztus a „láthatatlan Istent” látható módon jeleníti meg közöttünk, az őket eggyé tevő közös természeten keresztül. Krisztus emiatt a nagy méltósága miatt „előbb van mindennél” és nemcsak azért mert örök, hanem és mindenekelőtt teremtő és gondviselő műve által. Isten „benne teremtett mindent, a mennyben és a földön, a láthatókat és a láthatatlanokat…és minden benne áll fönn.” Sőt „minden érte teremtetett.”
A himnusz második mozzanatát az Üdvözítő Krisztus alakja uralja az üdvösségtörténeten belül. Műve mindenek előtt abban nyilvánul meg, hogy „Ő a Testnek, az Egyháznak a feje.” Ebben az üdvözítő távlatban teljességében megnyilvánul a megváltás, az az életadó közösség, amely a Fő és a test tagjai, azaz Krisztus és a keresztények között létezik. Az Apostol tekintete a végcél felé vetődik, amely felé az egész történelem irányul: Krisztus felé, aki „az első szülött a holtak közül” , Ő az, aki megnyitja az örök élet kapuit, aki elszakít bennünket a halál és a gonoszság hatalmából.
XVI. Benedek pápa elmélkedését konstantinápolyi Szent Proclus szavaival zárta. A 446-ban elhunyt Proclus püspök Máriáról, az Isten Anyjáról szóló első homíliájában a Megváltás misztériumáról, mint a megtestesülés következményéről elmélkedik. Isten emberré lett, hogy üdvözítsen bennünket, hogy kiragadjon a sötétség hatalmából és vissza vezessen minket szeretett Fia országába – írja Proclus püspök. Az, aki megváltott minket nem pusztán ember. De nem pusztán Isten sem, aki nem rendelkezett volna emberi természettel, volt ugyanis teste. Ő, ha nem öltött volna magára engem, nem mentett volna meg. Ő megjelent Mária méhében és magára vállalta az elítéltetést. Ekkor jött létre a kegyetlen csere, lelket adott és testet öltött. Isten Műve előtt vagyunk tehát, aki véghezvitte a Megváltást, éppen mivel ember is volt. Ő egyidejűleg Isten Fia, üdvözítő, de testvérünk is és éppen ezáltal a közelsége által tölt el minket az isteni ajándékkal.”