2006-01-04 16:56:10

2005-ben az előző évhez képes kétszeresére emelkedett a világ különböző országaiban szolgáló meggyilkolt misszionáriusok száma
 


A kortárs egyház mártirológiumát mint minden évben most is az év végén tette közzé a szentszéki Evangelizálási Kongregáció. A modern vértanúknak ebből a névsorából megtudjuk, hogy 2005-ben egy püspök, 20 pap, két szerzetes, két szerzetesnő és egy laikus hívő életét oltották ki erőszakos úton. A legtöbben rablógyilkosok áldozatai lettek.
Földrészek szerint a legtöbb áldozatot az amerikai kontinens tartja számon, itt is első helyen Kolumbia áll: négy pappal és egy szerzetesnővel. Másik két papot Mexikóban öltek meg, mindketten a szegény negyedekben végezték tevékenységüket. .
Afrikában egy püspök, 6 pap és egy laikus hívő halt erőszakos halált. Saját lakásaikban találták őket holtan, valószinűleg rablók áldozatai lettek. A vértanú egyháziak Kenyában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Kongo Brazzaville-ben és Nigériában lelték halálukat.
Ázsiában az evangélium ügyéért 4 pap áldozta fel életét, 3-an Indiában, egy pedig Indonéziában halt meg.
Belgium és Oroszország is egy-egy pap gyilkosságának színtere volt 2005-ben. Robert de Leener 54 éves belga papot júniusban édesanyja szeme láttára gyilkolta meg egy bevándorolt férfi, akit előzőleg vendégül látott a plébánián. A Brüsszel környéki Waltermael-Boistfort Szentkereszt egyházközség plébánosa ugyanis soha senkitől nem tagadta meg a vendéglátást, aki kopogtatott az ajtaján.
Az oroszországi Brjanksban 70 évesen halt meg Jan Hermanovsky szlovák pap, aki rablógyilkosság áldozata lett.
Július 14-én ölték meg Luigi Locati 77 éves olasz püspököt Kenya észak-keleti részének apostoli helynökét. 40 év óta szolgált az afrikai országban és mindig a legnagyobb egyszerűségben és szegénységben élt osztozva a lakosság életkörülményeiben. Számos fejlesztési tervet valósított meg vallási, etnika és társadalmi különbségtétel nélkül.
Paulo Henrique Keler Machadot július 25-én gyilkolták meg Rio de Janeiroban 5 évvel pappá szentelése és a szegények körében végzett szolgálat után.
Ugyancsak Brazíliában gyilkolták meg szeptemberben Giuseppe Bessone 62 éves olasz misszionáriust. Egy 16 éves fiú rabolta ki és ölte meg a Brazília déli részén plébánosként szolgáló olasz papot.
November 11-én a kolumbiai Medellinben lelte halálát Margarita Vázquez Sandino Jó Pásztor nővér, aki éppen a karácsonyi jótékonysági vásár előkészítésén fáradozott.
A 2005-ös év áldozatai közül végül megemlítjük még a 46 éves Philip Valayam nevét. Az indiai származású szalézi atyát karácsony éjszaka gyilkoltak meg, amikor az éjféli mise bemutatása után hazafelé tartott. Mindez Kenyában, Nairobiban történt 2005 karácsonyának éjjelén.







All the contents on this site are copyrighted ©.