"Isten mindig készen áll, hogy kézen fogjon és vezessen bennünket földi zarándokutunkon. A legsötétebb éjszakán, halálunk pillanatában sem hagy minket magunkra" - mondta XVI. Benedek pápa

Szerdán délelőtt az általános kihallgatás során XVI. Benedek pápa a 138. zsoltárról elmélkedett katekézisében. A himnusz Isten mindentudását, valamint térben is időben való állandó jelenlétét magasztalja.
A nagy hatású képek és kifejezések célja a Teremtő ünneplése. Ahogy az ötödik században élt keresztény író, Théodoretosz megállapította, szemlélve a teremtett világ nagyságát: „Ha ilyen nagy a teremtés, milyen nagy lehet maga a Teremtő!” A zsoltáros elmélkedése éppen arra irányul, hogy behatoljon a természetfeletti és hozzánk mégis olyannyira közeli Isten misztériumába. Az üzenet a következő logikát követi: Isten mindent tud és teremtményei mellett áll, akik nem tudják kivonni magukat uralma alól. Bár tekintete szigorú a rosszal szemben, amely iránt nem közömbös, jelenlétének célja mégsem az, hogy mintegy felügyeljen teremtményeire. Alapvetően üdvözítő jelenlétről van szó, amely átkarolja a létet és a történelmet. Ezt a lelki jelenlétet fogalmazza meg Szent Pál az Apostolok Cselekedeteiben, az athéni Areopáguszon mondott beszédében: „Benne élünk, mozgunk és vagyunk”.
A zsoltár első része tehát az isteni mindentudás ünneplése.
„Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem, tudod, hogy ülök-e vagy állok. Gondolataimat látod messziről, látsz, ha megyek vagy pihenek.” Mint ismeretes, a bibliai tudás meghaladja a pusztán értelmi képességek, a megszerzett tudás szintjét. Egyfajta szeretetközösségről van szó az ismerős és az ismert között: az Úr bensőséges kapcsolatban áll velünk, ismeri gondolatainkat és tetteinket.
A zsoltár második része Isten mindenütt való jelenlétének elemzése. A zsoltáros színes képet fest az embernek arról a hiábavaló törekvéséről, amellyel megpróbálja kivonni magát Isten hatásköre alól. Vízszintesen és függőlegesen végighalad a kozmosz egész terén, az égbolttól az alvilágig, napkelettől napnyugatig, a tengerek legtávolabb partjaiig, de a tér legtitkosabb részein is mindenütt Isten tevékeny jelenlétére bukkan.
A zsoltáros ezután az idő dimenziójába vezet el bennünket. Az időt jelképesen az éjszaka és a fény, a sötétség és a napvilág ábrázolja. Azonban a sötétséget is áthatja az Úr tekintete és jelenléte. Keze mindig készen áll, hogy megfogja kezünket és vezessen bennünket földi zarándokutunk során. Közelléte tehát nem ítélet, amely félelmet ébreszt, hanem támasz és felszabadító erő.
Megérthetjük tehát, hogy a zsoltár utolsó lényegi része a bizalom éneke. Isten mindig velünk van, életünk legsötétebb éjszakáin sem hagy el bennünket, életünk legnehezebb pillanataiban is jelen van. Az utolsó éjszakán, az utolsó magány idején, amikor senki sem kísérhet el minket; a halál éjjelén az Úr nem hagy magunkra, elkísér bennünket. Ezért tehát nekünk, keresztényeknek bizakodóknak kell lennünk, tudva, hogy Isten jósága nem hagy el minket – fűzte tovább gondolatait XVI. Benedek pápa.
Katekézise végén a Pápa ismét Théodorétosz tanítására utalt, idézve az isteni Gondviselésről mondott beszédéből, hiszen végső elemzésben ez a zsoltár témája. Az ókeresztény író gondolatait a zsoltár hatodik sorához fűzte, amely így szól: „Csodálatos ezt tudnom, olyan magas, hogy meg sem értem”. Théodorétosz lelke legmélyét vizsgálva, személyes tapasztalatai alapján megállapította: „Ezekről a dolgokról elmélkedve a halandó és az örökkévaló természet közötti összhangra gondolok. Legyőz a sok csoda, és elismerem vereségemet, miközben hirdetem a Teremtő bölcsességét.”