XVI. Benedek pápa és az Istennek szentelt életet élők találkozója szombaton délelőtt a vatikáni VI. Pál teremben
 

A 6 ezer férőhelyes kihallgatási termet megtöltő szerzetesek és szerzetesnők hosszas éljenzéssel, fehér kendőiket lobogtatva üdvözölték a déli 12 órakor megérkező Szentatyát, aki először római helynöke, Camillo Ruini bíboros köszöntő beszédét fogadta. Az Olasz Püspöki Konferencia elnöke tolmácsolta a Pápának az egyházmegyében élő 23 ezer szerzetesnő, 4500 szerzetes és sok-sok Istennek szentelt személy, az Apostoli Élet illetve a világi intézetek tagjainak szeretetét. Mivel az egyházmegye szerzetesei most első alkalommal találkoztak a Pápával, a kihallgatáson kivételesen jelen voltak a 30 klauzúrás kolostor szemlélődő szerzetesnőinek képviselői is, akik szüntelen imáikkal erősítik meg Róma helyi egyházát.
A Szentatya nagy örömmel köszöntötte a szerzeteseket és szerzetesnőket, a világi intézetek és az Istennek szentelt élet új formáinak a római egyházmegyében jelen lévő képviselőit. Külön üdvözölte az afrikai, latin-amerikai és ázsiai szerzeteseket illetve növendékeket, akik Rómában végzik tanulmányaikat, és tevékenyen részt vesznek az egyház és az Örök Város küldetésében. Az Istennek szentelt személyek jelenléte a római egyházban mindig is rendkívül értékes, sajátos tanúságtétel Isten népe egységéről és egyetemességéről. A Pápa köszönetét fejezte ki azért a munkáért, amelyet a szerzetesek Isten szőlejében végeznek, válaszolva azokra a kihívásokra, amelyeket a mai kultúra jelent az evangelizálás számára a kozmopolita világváros mindennapi életében.
Róma összetett szociális és kulturális valósága a helyi problémák figyelembe vételén túl bátor hűséget is kíván a kongregációjukat jellemző karizmájukhoz – mondta a Pápa. Az Istennek szentelt életet már a kezdetektől fogva az Isten iránti szomjúság jellemzi: quaerere Deum. Tegyenek mindig tanúságot arról a feladatunkról, hogy hallgassuk Istent, és szeressük őt egész szívünkkel, lelkünkkel, minden erőnkkel, mindenek fölött. Ne féljenek attól, hogy Istennek szentelt személyként jelenjenek meg, mindenütt nyilvánítsák ki Krisztushoz való tartozásukat, hiszen Krisztus az a rejtett kincs, akiért mindent maguk mögött hagytak. Tegyék magukévá Szent Benedek jól ismert életprogramját: „Krisztus szeretete elé semmit ne tégy”.
A karizmájukhoz, elkötelezettségükhöz való hűség csak akkor lehetséges, ha szilárd következetesség jellemzi szolgálatukat a kicsiny, de pótolhatatlan mindennapi kötelességekben, mindenekelőtt hűség az imában és Isten szava meghallgatásában, hűség az emberek szolgálatában, hűség az egyház tanításához, a kiengesztelődés és az Eucharisztia szentségeihez, amelyek támaszt nyújtanak az élet nehéz helyzeteiben.
A szerzetesek küldetésének alkotóeleme továbbá a közösségi élet. Ha testvéri közösségeket valósítanak meg, ezzel azt bizonyítják be, hogy az evangéliumnak köszönhetően, meg lehet változtatni az emberi kapcsolatokat, a szeretet nem utópia, hanem a testvéribb világ építésének titka. Az egyháznak szüksége van a szerzetesek tanúságtételére, az Istennek szentelt életre. Az élvhajhászás terjedésével szemben a szerzetesek bátran tanúságot tesznek a tisztaság erényéről, ami kifejezi, hogy szívük ismeri a szépséget és Isten szeretetének árát. A pénzéhséggel szemben a szegényeket szolgáló életük arra emlékeztet, hogy az igazi gazdagság Isten, amelyet soha nem veszítünk el. Az individualizmussal és relativizmussal szemben, amelynek egyetlen mércéje maga az ember, a szerzetesi, közösségi és engedelmes élet azt jelenti, hogy Istenben találják meg önmegvalósításukat. Bárcsak az evangéliumi jótanácsok, a 8 boldogság kultúrája növekedne az egyházban, támaszt nyújtva a keresztényeknek.
A Szentatya idézett a „Perfectae caritatis” k. zsinati határozatból, amelyet negyven évvel ezelőtt tettek közzé és amely leszögezi, hogy az Istennek szentelt személyek „minden Krisztus-hívőt emlékeztetnek arra a csodálatos, istenadta és az eljövendő világban beteljesedő jegyesi kapcsolatra, melynek alapján az Egyháznak egyetlen vőlegénye van: Krisztus.”
XVI. Benedek pápa végül Szűz Mária, az Istennek szentelt élet példaképe közbenjárásáért fohászkodott, hogy a szerzetesek legyenek a mennyek országának „prófétai jele”, majd áldásával zárta beszédét.