2005-11-19 16:40:30

XVI. Benedek pápa Motu proprio-ja az assisi Szent Ferenc és az Angyalos
Boldogasszony bazilikákra vonatkozóan


A mostani új rendelkezések módosítják VI. Pál 1969. augusztus 8-án közzétett, a Szent Ferenc bazilikára vonatkozó „Inclita toto” k. Motu proprio-ját, illetve az Angyalos Boldogasszony bazilikára vonatkozó 1966. május 12-én közzétett „Ex audientia” k. Motu proprio-ját.
XVI. Benedek pápa november 9-én, a Lateráni Bazilika felszentelésének liturgikus ünnepén kelt rendelkezésében megállapítja, hogy az egész világ különleges tisztelettel tekint az assisi Szent Ferenc bazilikára, amely a „Szeráfi Atya” földi maradványait őrzi, valamint az Angyalos Boldogasszony bazilikára, amely magába foglalja a Porciunkula kápolnát. Az elsőt a minoriták, a másodikat pedig a ferencesek
gondozzák.
A római pápákat mindig sajátos szálak fűzték ehhez a két ferences templomhoz, és különös figyelemmel gondoskodtak róluk. „Kiválóságuk és méltóságuk miatt” közvetlenül a pápák joghatósága alatt állottak. Az évszázadok során a minoriták és a ferencesek, buzgó munkájukkal és tanúságtételükkel életben tartották Szent Ferenc lelkiségét és karizmáját, elterjesztve az egész világon evangéliumi üzenetét, amely a békét, a testvériséget és a jót hirdette.
XVI. Benedek pápa most helyesnek látta, hogy módosítsa előde, VI. Pál ide vonatkozó rendelkezéseit, abból a célból, hogy hatékonyabbá tegye a két bazilika és a hozzájuk tartozó kolostorok valamint Assisi - Nocera Umbra - Gualdo Tadino egyházmegye közötti tevékenységet.
A Pápa a Szent Ferenc Bazilikához és a hozzá kapcsolódó kolostorhoz, valamint az Angyalos Boldogasszony bazilikához legátusaként egy bíborost nevez ki, akinek, bár nem rendelkezik joghatósággal, az a feladata, hogy erkölcsi tekintélyével továbbra is fenntartsa a Szent Ferenc emlékének szent helyei és az Apostoli Szentszék közötti szoros kapcsolatokat. A bíboros a nagyobb liturgikus ünnepek celebrálásakor Pápai Áldást adhat. (Itt jegyezzük meg, hogy az alapító Szent Ferenc bíboros protektort kért rendje számára az akkori Pápától.)
Assisi - Nocera Umbra - Gualdo Tadino püspökének joghatósága magába foglalja mindazt, amit az egyházjog előír a templomokra és rendházakra vonatkozóan a Szent Ferenc bazilika minorita, illetve az Angyalos Boldogasszony bazilika ferences atyáinak lelkipásztori tevékenységét illetően.
A ferences atyáknak, vagyis a minoritáknak és a kisebb testvéreknek, minden lelkipásztori jellegű kezdeményezésükre kérniük kell a fent említett püspök engedélyét. A püspök pedig meghallgatja az umbriai püspöki konferencia elnökének véleményét, azokra a kezdeményezésekre vonatkozóan, amelyek a régiót illetik, illetve az olasz püspöki kar elnökségéhez fordul, amennyiben a kezdeményezések nagyobb hatósugarúak.
Ami a fentnevezett bazilikákban a szentségek kiszolgáltatását illeti, ugyanazok a normák vannak életben, amelyeket a kánonjog előír, és amelyek az egyházmegyében is érvényben vannak.
A Szentatya végül arra buzdítja Szent Ferenc fiait, akiknek feladata a két bazilika gondozása, hogy nagylelkűen tartsák meg e Motu proprio előírásait, őszinte szeretetközösségben Assisi - Nocera Umbra - Gualdo Tadino püspökével, és rajta keresztül a térség, illetve az ország püspökkari konferenciájával.
(A Motu proprio annyit jelent, mint „saját kezdeményezés”, vagyis olyan pápai irat, amelyet a Szentatya a saját nevében fogalmaz meg, jelentős aktuális kérdésekben.)
XVI. Benedek pápa november 19-én, életkorára való tekintettel, elfogadta Sergio Goretti Assisi – Nocera Umbra – Gualdo Tadino püspöke lemondását, és utódául Domenico Sorrentino érseket nevezte ki az egyházmegye élére. A főpásztor idáig az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció titkári tisztségét töltötte be.







All the contents on this site are copyrighted ©.