Joseph Ratzinger: Benedek Európája a kultúrák válságában - P. Somorjai Ádám bencés könyvismertetése

Van valami figyelemreméltó abban a jelenségben, hogy a római kiadványok magyar nyelvterületünkön több hónapos késéssel jelennek meg. Ez legkevésbé a könyvkiadóknak jó, hiszen nem részesülnek az ingyen reklám áldásaiban: a világnyelveken való megjelenéskor ugyanis a nem keresztény sajtó, mondhatni a teljes tömegkommunikáció megemlíti, recenzálja azt, sajnos, egyoldalú szempontok szerint. A szöveg iránt érdeklődő nagyközönség figyelme ilyenkor élénk, hónapokkal később visyont csak kevesek figyelnek föl arra, hogy végre, most már magyarul is olvashatjuk.
Volna tehát még tennivaló ezen a téren, de ha másra nem, arra mindenképpen alkalmas Joseph Ratzinger bíboros magyarul most megjelent és ezen a néven utolsó könyve, hogy újraolvassuk azt, most már anyanyelvünkön, és fölfigyeljünk néhány olyan gondolatára, adott esetben központi gondolatára, amely mellett annak idején elsiklott a figyelem.
A fülszövegben a következőket olvashatjuk: ¨XVI. Benedek pápa első könyve alig három hónappal a megválasztása után jelent meg Olaszországban. Annak ellenére, hogy a kötetben szereplő előadásokat még a Hittani Kongregáció prefektusaként tartotta, azok egyfajta pápai programként is felfoghatók.
A »keresztény kontinens« alapjait másfél évezreddel ezelőtt a maihoz hasonló kulturális válság idején teremtették meg Szent Benedek és utódai. Napjainkban e gyökerek ellenére egy másik kultúra is kibontakozóban van: egy olyan szellemi áramlat, mely a legradikálisabb ellentmondást képviseli nem csupán a kereszténységgel, hanem az egész emberiség vallási, erkölcsi hagyományával szemben.
Benedek pápa szerint kontinensünk ma sajátos és igazi »szakítópróbát« él át, melyet az Egyháznak ebben a történelmi órában vállalnia kell; az Európa meghatározása és új politikai formája körüli vitában nem a történelem »hátvédjének« szerepét kell betöltenie, hanem az egész emberiség iránti felelősséget átérezve irányt mutatnia az új évezredben is. E felelősség készteti a pápát, hogy felemelje szavát a kultúra, a politika, a közélet és az erkölcs kérdéseiben, ha a keresztény Európa arculatát a teljes globalizációra törekvők öntudat és önazonosság nélkülivé kívánják formálni. ¨
Nos, ez a fülszöveg mozgósítóan hangzik, már halljuk a készülő csatazajt a megfelelő sajtóorgánumok felől, amelyek még nem igazán figyeltek föl erre az új jelenségre. Fölvethetjük a kérdést: vajon mi fölfigyeltünk-e már Benedek pápánknak erre a könyvére?
A vékony kötetben három tanulmányt találunk egybefűzve, egymást logikailag kiegészítve.
Az első tanulmány: A kultúrák válsága. Ebben a modern Európában kialakult legradikálisabb ellentmondásról olvashatunk, amelyet a tudományos forradalom okozott. Galilei példáján illusztrálja, hogy az újkor hajnalán a tudományos kutatás és a vallásos hit szétválasztása, különbözővé tétele történt meg. Ez a szétválasztás fokozódott akkor, amikor a tudomány megalkotta a technikát.
E felvilágosult racionalizmus létrehozta a maga csodálatos és értékes eredményeit. A nagy tudományos, technológiai, gazdasági, polgári és alkotmányos vívmányok, melyek meghatározták Európát és az egész Nyugatot, nem magyarázhatók meg nélküle. A tudományos forradalom után követekezett a technológiai, majd az ipari, majd a politikai, a szociális forradalom, végül az egyéni jogok forradalma. Mindezek alapvető és értékes eredmények, de önmagukban nem elegendők. Ma kell megfizetnünk drága árukat: a szubjektívvá tételt, az isteni dolgok és a szent gettósodását, az európai kultúrában a kereszténység kirekesztését nem csupán az állam, hanem a polgári társadalom életéből is. A felvilágosult racionalizmus utolsó hatásai a mai viták a bioetikai kérdésekről.
A legnehezebb problémák egyike ez a bioetikai kérdéskör, különösen az, hogy az emberi és a magzat joga a sérthetetlenséghez miért köteles engedni az egyéni szabadsághoz való joggal szemben. Ezzel foglalkozik a második tanulmány: Az élethez való jog és Európa. Miután fölveti a kérdést, miért is nem szabad belenyugodnunk abba, hogy most már minden törvényhozási vita révbe jutott és ezt a csatát mi keresztények elveszítettük, megadja a választ: Isten az, aki számon kéri az ember életét, mint saját drága tulajdonát: közvetlenül az Ő oltalma alatt áll. A kiontott embervér Hozzá kiált, mert az ember az Ő képére és hasonlatosságára lett teremtve. Sőt, a társadalom hatalmát és a társadalmon belüli hatalmat is Ő alapította, épp azért, hogy biztosítsa ennek az alapvető jognak a tiszteletben tartását, melyet az ember gonosz szíve veszélyeztet.
Így konklúziója: ¨Nincsenek kis gyilkosságok, mert minden emberi élet tiszteletben tartása lényeges feltétele annak, hogy az ember nevéhez méltó társadalmi élet lehetséges legyen, továbbá: ha az ember lelkiismeretében elveszíti az élet, mint szent dolog iránti tiszteletét, elkerülhetetlenül úgy végzi, hogy szétrombolja saját identitását.¨
A harmadik tanulmány: Mit jelent hinni. Ezt előadás formájában Subiacóban mondta el, a Szent Benedek-Díj Európáért átvételekor, április 1-jén. Végső mondanivalóját így foglalhatnánk össze: ¨A felvilágosodás korában megpróbálták értelmezni és meghatározni a lényeges erkölcsi normákat, s azt mondták, ezek akkor is érvényesek volnának, ha nem létezne Isten. … Meg kellene … fordítanunk a felvilágosodottak axiómáját: annak is, akinek nem sikerült megtalálnia az utat Isten elfogadására, meg kellene próbálnia úgy élnie és úgy irányítania az életét, mintha Isten létezne.¨
Ez a három tanulmány így egybefűzve az új pontifikátus programját jelenti olvasmányos módon, melyben az elmélyedést minden igényes hívőnek és jóakaratú embernek szívesen ajánljuk.
 (Joseph Ratzinger, Benedek Európája a kultúrák válságában, Szent István Társulat, Budapest 2005. 118 l. 1300,- Ft. Fordította Dr. Diós István. )