Joseph Ratzinger: Benedek Európája a kultúrák válságában - P. Somorjai Ádám bencés
könyvismertetése
Van valami figyelemreméltó abban a jelenségben, hogy a római kiadványok magyar nyelvterületünkön
több hónapos késéssel jelennek meg. Ez legkevésbé a könyvkiadóknak jó, hiszen nem
részesülnek az ingyen reklám áldásaiban: a világnyelveken való megjelenéskor ugyanis
a nem keresztény sajtó, mondhatni a teljes tömegkommunikáció megemlíti, recenzálja
azt, sajnos, egyoldalú szempontok szerint. A szöveg iránt érdeklődő nagyközönség figyelme
ilyenkor élénk, hónapokkal később visyont csak kevesek figyelnek föl arra, hogy végre,
most már magyarul is olvashatjuk. Volna tehát még tennivaló ezen a téren, de ha
másra nem, arra mindenképpen alkalmas Joseph Ratzinger bíboros magyarul most megjelent
és ezen a néven utolsó könyve, hogy újraolvassuk azt, most már anyanyelvünkön, és
fölfigyeljünk néhány olyan gondolatára, adott esetben központi gondolatára, amely
mellett annak idején elsiklott a figyelem. A fülszövegben a következőket olvashatjuk:
¨XVI. Benedek pápa első könyve alig három hónappal a megválasztása után jelent meg
Olaszországban. Annak ellenére, hogy a kötetben szereplő előadásokat még a Hittani
Kongregáció prefektusaként tartotta, azok egyfajta pápai programként is felfoghatók.
A »keresztény kontinens« alapjait másfél évezreddel ezelőtt a maihoz hasonló
kulturális válság idején teremtették meg Szent Benedek és utódai. Napjainkban e gyökerek
ellenére egy másik kultúra is kibontakozóban van: egy olyan szellemi áramlat, mely
a legradikálisabb ellentmondást képviseli nem csupán a kereszténységgel, hanem az
egész emberiség vallási, erkölcsi hagyományával szemben. Benedek pápa szerint
kontinensünk ma sajátos és igazi »szakítópróbát« él át, melyet az Egyháznak ebben
a történelmi órában vállalnia kell; az Európa meghatározása és új politikai formája
körüli vitában nem a történelem »hátvédjének« szerepét kell betöltenie, hanem az egész
emberiség iránti felelősséget átérezve irányt mutatnia az új évezredben is. E felelősség
készteti a pápát, hogy felemelje szavát a kultúra, a politika, a közélet és az erkölcs
kérdéseiben, ha a keresztény Európa arculatát a teljes globalizációra törekvők öntudat
és önazonosság nélkülivé kívánják formálni. ¨ Nos, ez a fülszöveg mozgósítóan
hangzik, már halljuk a készülő csatazajt a megfelelő sajtóorgánumok felől, amelyek
még nem igazán figyeltek föl erre az új jelenségre. Fölvethetjük a kérdést: vajon
mi fölfigyeltünk-e már Benedek pápánknak erre a könyvére? A vékony kötetben három
tanulmányt találunk egybefűzve, egymást logikailag kiegészítve. Az első tanulmány:
A kultúrák válsága. Ebben a modern Európában kialakult legradikálisabb ellentmondásról
olvashatunk, amelyet a tudományos forradalom okozott. Galilei példáján illusztrálja,
hogy az újkor hajnalán a tudományos kutatás és a vallásos hit szétválasztása, különbözővé
tétele történt meg. Ez a szétválasztás fokozódott akkor, amikor a tudomány megalkotta
a technikát. E felvilágosult racionalizmus létrehozta a maga csodálatos és értékes
eredményeit. A nagy tudományos, technológiai, gazdasági, polgári és alkotmányos vívmányok,
melyek meghatározták Európát és az egész Nyugatot, nem magyarázhatók meg nélküle.
A tudományos forradalom után követekezett a technológiai, majd az ipari, majd a politikai,
a szociális forradalom, végül az egyéni jogok forradalma. Mindezek alapvető és értékes
eredmények, de önmagukban nem elegendők. Ma kell megfizetnünk drága árukat: a szubjektívvá
tételt, az isteni dolgok és a szent gettósodását, az európai kultúrában a kereszténység
kirekesztését nem csupán az állam, hanem a polgári társadalom életéből is. A felvilágosult
racionalizmus utolsó hatásai a mai viták a bioetikai kérdésekről. A legnehezebb
problémák egyike ez a bioetikai kérdéskör, különösen az, hogy az emberi és a magzat
joga a sérthetetlenséghez miért köteles engedni az egyéni szabadsághoz való joggal
szemben. Ezzel foglalkozik a második tanulmány: Az élethez való jog és Európa.
Miután fölveti a kérdést, miért is nem szabad belenyugodnunk abba, hogy most már
minden törvényhozási vita révbe jutott és ezt a csatát mi keresztények elveszítettük,
megadja a választ: Isten az, aki számon kéri az ember életét, mint saját drága tulajdonát:
közvetlenül az Ő oltalma alatt áll. A kiontott embervér Hozzá kiált, mert az ember
az Ő képére és hasonlatosságára lett teremtve. Sőt, a társadalom hatalmát és a társadalmon
belüli hatalmat is Ő alapította, épp azért, hogy biztosítsa ennek az alapvető jognak
a tiszteletben tartását, melyet az ember gonosz szíve veszélyeztet. Így konklúziója:
¨Nincsenek kis gyilkosságok, mert minden emberi élet tiszteletben tartása lényeges
feltétele annak, hogy az ember nevéhez méltó társadalmi élet lehetséges legyen, továbbá:
ha az ember lelkiismeretében elveszíti az élet, mint szent dolog iránti tiszteletét,
elkerülhetetlenül úgy végzi, hogy szétrombolja saját identitását.¨ A harmadik
tanulmány: Mit jelent hinni. Ezt előadás formájában Subiacóban mondta el, a
Szent Benedek-Díj Európáért átvételekor, április 1-jén. Végső mondanivalóját így foglalhatnánk
össze: ¨A felvilágosodás korában megpróbálták értelmezni és meghatározni a lényeges
erkölcsi normákat, s azt mondták, ezek akkor is érvényesek volnának, ha nem létezne
Isten. … Meg kellene … fordítanunk a felvilágosodottak axiómáját: annak is, akinek
nem sikerült megtalálnia az utat Isten elfogadására, meg kellene próbálnia úgy élnie
és úgy irányítania az életét, mintha Isten létezne.¨ Ez a három tanulmány így
egybefűzve az új pontifikátus programját jelenti olvasmányos módon, melyben az elmélyedést
minden igényes hívőnek és jóakaratú embernek szívesen ajánljuk. (Joseph Ratzinger,
Benedek Európája a kultúrák válságában, Szent István Társulat, Budapest 2005.
118 l. 1300,- Ft. Fordította Dr. Diós István. )