2005-11-09 16:10:41

Nemzetközi Kongresszus a Pápai Lateráni Egyetemen „A végtelen a tudományban, a filozófiában és a teológiában” címmel
 


A Szentszék Sajtótermének II. János Pál aulájában sajtókonferencián mutatták be annak az első nemzetközi kongresszusnak a programját, amelyet november 9 és 11 között tartanak a Pápai Lateráni Egyetemen. A tájékoztatón elsőnek Paul Poupard bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke szólalt fel, majd beszédet mondott Gianfranco Basti prelátus, a Stoq elnevezésű projekt igazgatója. (A rövidítés a tudomány, teológia és ontológia kutatás angol nyelvű kezdőbetűiből származik.) Ugyancsak felszólalt Rodolfo Guzzi professzor, az olasz űrkutatási ügynökség professzora.
Poupard bíboros beszédében elmondta, hogy a Stoq projekt a katolikus egyházban a tudományos és a hit kultúrája közötti párbeszéd új légkörét kívánja megteremteni.
A hit kultúrája a Kinyilatkoztatásból és a keresztény humanizmusból táplálkozik – mutatott rá Poupard bíboros. A projekt egyrészt arra törekszik, hogy megváltoztassa a hívek tudománnyal kapcsolatos mentalitását, másrészt szakképzett beszédpartnereket kínál fel a tudományos világ számára, hogy tiszteletteljes párbeszédet tudjanak folytatni egymással. Napjainkban a tudományok, különösen a természettudományok, számos problémát vetnek fel. Ezek közé tartoznak a világegyetem eredete és rendeltetése, az élet kezdete, az ember származásának kérdései. Megválaszolásukhoz szükség van a teológiára is, különösen a tudományos kutatások eredményeinek gyakorlati alkalmazása, a biomedicina területén. Arról van szó, hogy a tudás integráns és szerves összegezésére van szükség, vagyis az ember által megszerzett ismeretet egy homogén világnézetbe kell beépíteni, beleértve a hit igazságait is.
A Stoq projekt közvetlen utóda annak a tudományos bizottságnak, amely Galileo Galilei ügyét vizsgálta ki, és amelyet II. János Pál pápa hozott létre 1981-ben – mondta még Poupard bíboros, a Galilei bizottság elnöke.
A modern tudomány bölcsője a nyugati kereszténység volt, de később önálló útra lépett. A Gaudium et spes k. zsinati dokumentum elismeri, hogy „Ámbár az egyház nagyon sokat tett a kultúra fejlődéséért, a tapasztalat azt mutatja, hogy bizonyos okok miatt nem mindig könnyű összehangolni a kultúrát és a kereszténységet.” – jegyezte még meg Poupard bíboros, hozzátéve, hogy a Stoq projekt a II. vatikáni zsinat tanítása értelmében az egyház és a mai társadalom közötti kölcsönös megértést kívánja szolgálni.









All the contents on this site are copyrighted ©.