"II. János Pál szerette Rómát és Róma szerette II. János Pált"-
Hangképek egy kiállításról

A nyüzsgő nagyvárosi forgalmat, az ókori Róma császári fórumán sétáló turistákat magunk mögött hagyva érkezünk meg az Örök Város szívébe, a Capitolium árnyékában emelkedő Viktor Emánuel-emlékműhöz. Október 22-től január 8-ig mindenki előtt nyitva áll az a kiállítás, amelyet szeretett Pápájának ajándékozott Róma városa. Az installáció alaptónusa fekete, s a bejárat két oldalát televíziókészülékek szegélyezik, amelyek a világ különböző pontjairól, más-más nyelven élőben tudósítottak arról a szomorú napról, amelyen II. János Pál pápa itt hagyva a földi létet megtért az Atya házába. Szinte beszippant minket Mozart Requiemjének Lacrimosa-tétele és beljebb lépve a hatalmas kivetítőn a jól ismert képsorok visszaröpítenek az időben: emberek ezrei, milliói, akik szemükben könnyel, szívükben pedig túláradó szeretettel vesznek végső búcsút attól, akinek neve több, mint huszonhat éven át az egész világ számára nemcsak az erkölcsi tekintélyt, hanem a kicsikhez és a gyengékhez lehajló embert jelentette. Égő gyertyák, búcsúzó szavak, egymásba karoló idősek és fiatalok, gyászba öltözött államelnökök és egyházi vezetők veszik körül a Szent Péter-téren az egyszerű fakoporsót, rajta az Evangéliumos könyvvel, amit a szél lapozott majd csukott be végleg. A kép elhalványul, a zene crescendója fokozódik és már csak a kék eget látjuk, ahol a fehér felhők közül lassan megjelenik az Ő aláírása: Johannes Paulus II…
Még föl sem ocsúdunk a képek és a zene okozta felindultságból, amikor észrevesszük az első kiállított tárgyat, ami nem más, mint az a bizonyos evangéliumos könyv… Ettől kezdve a tárlat Karol Wojtyła Rómához kapcsolódó emlékeinek személyes tárgyaival ismertet meg minket, még pápasága előttről, amikor 1946-ban megkezdte tanulmányait a Pápai Angelicum Egyetem teológiai fakultásán. Láthatjuk beiratkozási kérelmét, leckekönyvét éppúgy, mint az őt Pápának megválasztó konklávén használt szavazóurnákat, füstszínező anyagokat, vagy azokat a liturgikus öltözékeket, amelyeket II. János Pál pápa a római plébániákon tett látogatásaikor viselt. De nemcsak a fényképek tanúskodnak arról a személyes és kölcsönösen szeretetteljes kapcsolatról, amely Róma városa és püspöke között fennállt: videó-és hanganyagok is segítenek megidézni alakját, pápasága emlékezetes pillanatait. Ennél felemelőbb feladatban soha nem volt része Marco Pizzónak, a kiállítás egyik kurátorának, aki rádiónknak elmondta: az egyes plébánosokkal készített interjúkból a Pápa egy új arcát ismerhette meg. Azét a püspökét, aki számára nagyon nagy fájdalmat jelentett, hogy betegsége miatt nem kereshette föl Róma valamennyi (több, mint háromszáz) plébániáját. Azét, aki hosszasan elbeszélgetett papjaival, meghívta őket ebédre magához, és még telefonon is meghallgatta problémáikat, örömeiket. A világi Róma iránti szeretete is kirajzolódik a tárlat során, amelyet 2002-ben a város tiszteletbeli polgári címmel igyekezett honorálni a Szentatya iránt.
A betegeknél, a gyermekeknél, a börtönben tett látogatásai mellett láthatjuk azt a különleges tűzijátékot is, amelyet 2003-ban, huszonöt éves péteri szolgálata emlékére rendezett neki szeretett városa. Az ingyenes kiállítás a római helynökség és önkormányzat szervezésében az olasz köztársasági elnök fővédnöksége alatt jött létre, amelyet január 8-ig tekinthetik meg az érdeklődők a római Viktor Emmánuel-emlékmű múzeumában.
A kiállítás magyar látogatóit különösen nagy büszkeséggel töltheti el az a bejáratnál elhelyezett tábla, amelyen a római velabroi Szent György templom Jakab nevű diakónus bíborosa a következőket írta az 1300-as szentév krónikájában:
„Róma lakóinak meg kellene gyorsítaniuk lépteiket, mindaddig, amíg az idegenek nem érkeznek meg a városba! Valóban, Itália, Magyarország és Németország térségei felől más időszakokban is sok zarándok érkezik az apostolok sírjához, most pedig, hogy elterjedt a búcsú híre a szentév alkalmából, hatalmas tömegek közelednek Róma felé, olyan nagy számban, hogy akár merre haladnak, mindenütt egy hadsereg benyomását keltik. Valóban, a város falain belül és kívül egyre nagyobb tömegek gyűltek össze, ahogy múltak a napok, fennállt annak a veszélye, hogy az emberek agyon tapossák egymást. Ekkor hatékony, de nem teljesen kielégítő módon orvosolták a bajt: egy második kaput nyitottak a falon, hogy a zarándokok rövidebb úton érhessék el céljukat…”
A 700 évvel ezelőtti szentév leírása, amelyben Magyarország, Itália után közvetlenül az első helyen szerepel zarándokai számát tekintve, jól illusztrálja a II. János Pál halála és temetése közötti időszakot, amikor hívek soha nem látott tömege lepte el a Szent Péter teret és környékét, és rendkívüli intézkedésekre volt szükség a zarándokok ellátásának biztosítására.
II. János Pál szerette Rómát, és Róma szerette II. János Pált – a kiállítás mottóját igazolja az is, hogy nincs semmiféle utalás a Pápa ellen elkövetett merényletre. A Karol Wojtyłáról megjelent számos életrajz, a pápaságát megörökítő videó kazetták, filmfelvételek újból és újból felidézik azt a jelenetet, amikor a Szentatya vérét ontotta a Szent Péter téren, de az Örök Város csak a Püspökéhez fűződő mély szeretetköteléknek kívánt emléket állítani.