2005-10-31 16:32:08

Michael Fitzgerald érsek, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke üzenetben köszöntötte a hindu vallás követőit, a november elsején esedékes Fényünnep, a Diwali alkalmából (az üzenetet október 25-én hozták nyilvánosságra.)


A főpásztor az üzenetben majd annak a kívánságának adott hangot, hogy az idei ünnep mindnyájuk számára hozzon lelki és testi felüdülést, megújulást. A vallási ünnepek emlékeztetnek bennünket az élet spirituális dimenziójára, az élet valódi értelmének keresése pedig lehetővé teszi, hogy elgondolkozzunk létünkről és a körülöttünk történő tragikus események jelentőségéről. Erre késztetnek most a „gyilkos hullámok”, a „cunami”, amelyeket a földrengés idézett elő az Indiai Óceánban a tavalyi év végén. A természet ereje nagy pusztítást végzett, sokan meghaltak, számtalan épület romba dőlt, a megélhetés forrásától megfosztott családok nagy tömege ment tönkre. A keresztények kifejezték részvétüket és szolidaritásukat a „cunami” áldozataival-, emlékeztet rá Fitzgerald érsek, majd idéz a 40 évvel ezelőtt közzétett Nostra Aetate k. zsinati dokumentumból, amely az egyház és a nem keresztény vallások közötti kapcsolatokról szóló nyilatkozat: „Nem hívhatjuk segítségül Istent, aki mindenki Atyja, ha nem tekintünk testvérnek minden embert, akiket Isten saját képére és hasonlatosságára teremtett. Az ember kapcsolata az Atya Istennel és az ember kapcsolata az embertestvérekkel oly szorosan összetartozik, hogy az Írás azt mondja: aki nem szeret, nem ismeri Istent”.
A „cunami” által sújtott területeken, a vallási kötelékeken keresztül megnyilvánuló szolidaritás sok áldozatnak nyújtott reménységet. Napjainkban, amikor az agresszív szekularizáció egyre terjed és látszólag hanyatló félben van az alapvető emberi értékek iránti tisztelet, a különböző vallású népek közötti együttműködés kivívhatja a közvélemény vallások iránti új tiszteletét.
Üzenete végén Fitzgerald érsek arra szólítja fel a hindu vallású híveket, hogy továbbra is működjenek együtt a keresztényekkel mind helyi, mind nemzetközi szinten, majd jókívánságaival zárja sorait Diwali, a fény, a jóság, a kiengesztelődés, a béke, az összhang és a boldogság ünnepén.







All the contents on this site are copyrighted ©.