Perger Gyula atya,
a szombathelyi Egyházmegyei Kollégium prefektusa beszámolója A zarándokok 2005.
október 16-án a vatikáni Szent Péter bazilika 25 évvel ezelőtt felszentelt, Magyarok
Nagyasszonya kápolnájában vettek részt szentmisén, amelyet Perger Gyula atya mutatott
be. Homíliájában többek között megemlékezett Karol Wojtyla krakkói bíborosérsek 27
évvel ezelőtt történt megválasztásáról is.
Krisztusban kedves Testvérek! A
boldogságos Szűz Mária a Magyarok Nagyasszonya. Ez nem egyszerű ájtatos kijelentés.
Ez egy hivatalos, közjogi kijelentés. A történelemben négyszer jelentünk meg fogadalommal
a Magyarok Nagyasszonyánál. Az első 1038-ban volt, Szent István élete végén. 1038.
augusztus 15-én Szent István bevitette szobájába a Szent Koronát, összehívatta az
ország nagyjait és előkelőségeit és jelenlétükben, beleegyezésükkel felajánlotta a
Szent Koronát és vele a magyar földet a Szűzanyának. Ő tudta, hogy itt a Kárpát-medencében
emberekben nincs segítség, és így az Istenanyát kérte fel a magyar nemzet védőasszonyának.
Egyesek azt mondják: hiszen a németeknek is volt Nagyasszonyuk, a franciáknak is volt
Notre Dame-juk. De a magyaroknál közjogi jelentősége volt ennek a ténynek. Igaz, hogy
a németek, franciák is felkérték a Szűzanyát védőasszonynak, de a nemzet képviselete
sem ezeknél, sem később a lengyeleknél nem volt közjogi cselekedet. A második felajánlás
1317-ben volt, az Anjou-házból származó Róbert Károly idejében. Míg az első felajánlás
Esztergomban történt, ez a második az északi határon, Szepeshelyen. Ott áll a templomban
az oltár, amely különös és meglepő, mert a Magyarok Nagyasszonya koronázza meg Róbert
Károlyt hosszú nemzeti palástban, jelképezve, hogy a Szent Korona és az ország törvényes
hatalma a Szűzanyától jön a király kezébe. A harmadik felajánlás 1693-ban volt.
Akkor Buda visszavétele és az ország déli részeinek a visszahódítása után, az akkori
király fogadalmat tett, hogy a Szűzanya kezébe teszi le országát. A fogadalom nevében
megindult a nemzet újjáépítése. A negyedik felajánlás 1896-ban volt, a millennium
esztendejében. Hálából az ezeréves nemzeti létért Ferenc József apostoli király és
Vaszary Kolos bíboros hercegprímás felajánlotta az országot a Magyarok Nagyasszonyának.
Nehéz idők voltak ezek. Két évvel korábban hozták meg a törvényt Wekerle Sándor miniszterelnök
idejében: az akkori liberális, szabadelvű kormány degradálta a szentségi házasságot
és behozta a polgári házasságot és a válást. Volt nálunk egy kiváló, szentéletű politikus,
aki azt mondotta, hogy egy olyan magyar nép, amely eltörli a szentségeket magyar földön,
nem várhatja Isten áldását. Magyarnak lenni, bármilyen felekezethez is tartozzék
valaki, az együtt jár és együtt járhat a Szűz Mária tisztelettel. Hiszen mi nem csak
úgy tiszteljük a Szűzanyát, mint Jézus Anyját, mint Jézus legjobb tanítványát, hanem
Magyarok Nagyasszonyként is. A ahogy Mária a kereszt alatt állva is hitte, hogy Isten
beváltja az ígéretét: „Fiad nagy lesz és a Magasságbeli Fiának fogják hívni”, éppúgy
hisszük mi is, hogy a Máriának felajánlott ország megmarad, s erre történelmünk a
bizonyíték, mert ezer éves fennállásunk második fele vereségek sorozata és mégis élünk.
A tatárjárás az ország kétharmadát elpusztította, de ma sincs Tatárország. Százötven
évig török hódoltságban szenvedtünk, ma nincs Török Birodalom. Levert forradalmaink
és szabadságharcunk után úgy tűnt, hogy beolvadunk a Habsburg Birodalomba, s ma nincs
Osztrák Császárság. A negyven év kommunizmus mérhetetlen pusztulást okozott, s ma
nincs Szovjetunió. A Szentszék is elismerte Mária tiszteletünknek ezt a nemzeti
jellegét, s XIII. Leó pápa 1896-ban a Honfoglalás ezredik évében külön ünnepet engedélyezett
október 2. vasárnapjára. Szent X. Piusz pápa pedig október 8-ára tette át ezt az ünnepet.
Ő nem tudhatta, de számunkra jelkép, hogy ez a nap naptárunkban Koppány napja is.
A magyar léleknek van egy pogány és egy keresztény ősmintája. A keresztény lelkiséget
jelképezhetné Szűz Mária, a pogány világot Koppány. Választás elé állít bennünket
ez az ünnep. Kinek a zászlaja alá állunk? Szűz Máriához tartozunk-e, vagy a pogány
Koppányhoz? Az utóbbi biztos pusztulást jelent már ezen a világon is. A Magyarok Nagyasszonyának
tisztelete viszont Jézushoz kapcsol, aki számunkra az üdvösséget adja, tanításával
pedig egy emberibb, és egy keresztényibb ország megteremtését segíti elő, ahol otthonra
találunk. Ámen. Perger Gyula atya 2005.október 23-án, San Marinoban mondott
szentbeszéde Krisztusban Kedves Testvérek! A jelenlévők közül sokan és
sokak családjai szenvedtek közvetlenül vagy közvetve 1956-ban és az azt követő diktatúra
kegyetlenségei miatt. Ma nem prédikálok, hanem értük imádkozom. Urunk, Jézus, miért
voltál Te útjában a farizeusoknak? Miért törtek életedre ellenségeid? Szent Péter
mondta Rólad, hogy ahol csak jártál, jót tettél, meggyógyítottad a betegeket. S
mégis az életedre törtek! Akkor még nem volt bilincs, csak kötél, s azzal kötöztek
meg, de Te hallottad a bilincsek kattanását, amikor embereket tartóztattak le. Téged
megostoroztak és hallottad a modern "ostoroknak" , a gumibotoknak suhogását, amint
embertelenül kínozták meg az áldozatokat. Hallottad sóhajukat, kiáltásukat, amikor
embertelenül megalázták őket. Álltál bíróság előtt, és hallottad a legsúlyosabb
ítéletet: "Keresztre! Keresztre vele!" Téged gyűlölettel illettek, de elítélésed
napján "Heródes és Pilátus jó barátok lettek, bár azelőtt haragban voltak." Fejeden
töviskoronát hordtál, s érezted, milyen fájdalmas, megalázó, amikor valakinek az emberségét
tiporják a sárba és miden szenvedés mellett még ki is gúnyolják! Te láttad a feldúlt
családokat, a szenvedő gyermekeket, akiktől elszakították a szülőket egy sötét, örökké
félelmet keltő éjszakán. Láttad a házkutatásokban szétdúlt lakásokat, az "elrejtett"
és "megtalált" fegyvereket, a hamisított iratokat, amelyek a vádak alapját képezték... Láttad
Urunk, a cellák sötét zugát, az összetört embereket, az akaratban megbénított szenvedőket. Urunk,
Te látod, kiket kísértek a kivégzőhelyre, s rövidesen utolsót dobbant a szívük, mert
gyűlölőiknek útjában voltak. Látod az áldozatok sírját, amely sokáig szemétdomb
volt... S látod azoknak a nyugvóhelyét is, akikről azt mondjuk, amit az Ószövetség
nagy egyénisége, Józsue mondott a még nagyobb elődjéről, Mózesről: "Senki sem tudja
Mózes temetkezési helyét" Urunk, Jézusunk, add meg nekünk, hogy felnőjünk az Olajfák
hegyének magaslatáig, ahol Te is imádkoztál: "Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely.
De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied." Add meg nekünk, Krisztusunk, hogy
Veled mondhassuk ki: "Atyám bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek." Add,
hogy ember az embernek, magyar a magyarnak soha ne legyen ellensége és bennünket ne
arról ismerjenek meg, hogy széthúzunk, ellenségeskedünk, veszekedünk, káromkodunk,
hanem ránk is úgy mutassanak az emberek, mint a pogányok az őskeresztényekre: Odanézzetek,
mennyire szeretik egymást! Ámen.