2005-10-25 17:59:14

Bemutatták az „Orosz Katolikus Lexikon” második kötetét


Róma: A Mennybevett Szűz Máriáról elnevezett Szabad Egyetem dísztermében október 20-án bemutatták a négy kötetesre tervezett lexikon második kötetét, amelyet április 13-án már tudományos összejövetel keretében ismertettek a moszkvai Tudományos Akadémián. Paul Poupard bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke jelenlétében felszólaltak a szerkesztőbizottság tagjai, élükön Tadeusz Kondrusiewicz érsekkel, a moszkvai Isten Anyja egyházmegye főpásztorával. A második kötet első példányát előző nap, az általános kihallgatás után XVI. Benedek pápának nyújtották át. Az első két kötetet, amely 2.200 címszót tartalmaz, A-tól L-ig, 1800 fekete fehér, illetve 250 színes illusztráció díszíti. Az 1997-ben megindított kezdeményezés az időközben elhunyt P. Gregorio Cioroch minorita nevéhez fűződik. A katolikus lexikon hatékony eszköznek bizonyul az újra evangelizálásban egy olyan területen, amely évtizedeken át az államateizmus áldozata volt. Az első kötetet 2002 elején fejezték be, amikor a főszerkesztőket fogadta Isten szolgája, II. János Pál pápa. Egyetemi tanárok, a kulturális élet kiemelkedő képviselői működtek együtt, hogy módszeres tájékoztatást nyújtsanak orosz nyelven a katolikus egyház struktúrájáról, történelméről, teológiájáról, liturgiájáról, a kánonjogról, szociális tanításáról, szentjeiről, a szerzetesrendekről. A lexikon magába foglalja a katolikus egyház oroszországi történetét, számos orosz katolikus pap élet is.








All the contents on this site are copyrighted ©.