"A szent az, aki számára elég Isten szeretete, amelyet a testvérek alázatos és önzetlen
szolgálatában tapasztal meg" - mondta XVI. Benedek pápa homíliájában
Az évközi 30. vasárnapon a szentmise bemutatása számos okot ad arra, hogy hálát adjunk
Istennek – kezdte homíliáját a Szentatya. Ezek az okok: az Eucharisztia Évének lezárása,
az Eucharisztiának szentelt püspöki szinódus befejezése, 5 szentéletű személy kanonizációja
és a missziós világnap. A Szentatya miután örömmel köszöntötte elsőként a szinódusi
atyákat, majd az új szentek ünneplésére összegyűlt zarándokokat és pásztoraikat, a
szentmisén elhangzott evangélium szavairól elmélkedett, amelyek Isten és a felebarát
szeretetének főparancsát állítják elénk. Jézus beteljesíti az ószövetségi kinyilatkozatást,
ám nem ad ismeretetlen parancsolatot, hanem saját személyében és saját üdvösséghozó
tevékenységében összefoglalja az Ószövetség két nagy tanítását: „Szeresd Uradat Istenedet
teljes szíveddel és szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” Az Eucharisztiában szemlélhetjük
e főparancs szentségét: Krisztus önmagában tökéletesen megvalósítja Isten és a felebarát
szeretetét, amelyet azáltal közöl velünk, hogy Szent Testével és Vérével táplál bennünket.
Így megvalósul bennünk az, amit Szent Pál a tesszalonikai hívekhez intézett levelében
olvasunk: ”… A bálványoktól Istenhez tértetek, hogy az élő Istennek szolgáljatok.”
Az életszentség alapja mindig a megtérés. A szent az, akit annyira megragad Isten
szépsége és tökéletes igazsága, hogy ennek hatására fokozatosan átalakul. A szent
az, aki számára elég Isten szeretete, amelyet a testvérek alázatos és önzetlen szolgálatában
tapasztal meg. Mennyire gondviselésszerű ebben a távlatban az, hogy az egyház a mai
napon öt új szent példáját állítja elénk, akiket az Élő Kenyér, Krisztus táplált,
akik megértek a szeretetre és egész életüket a szeretet szerint alakították. Különböző
helyzetekben és különböző kegyelmi adományokkal, teljes szívükkel szerették az Urat
és a felebarátokat, mint önmagukat, és így minden hívő példaképévé lettek. A Szentatya
ezután egyenként méltatta a szentmise során szentté avatott öt személyt. Elsőként
lengyelül és ukránul Józef Bilczewski püspököt, akit az imádság és a szentségimádás
emberének nevezett. Zygmunt Gorazdowski is a szentmisén és a szentségimádáson alapuló
áhítatáról volt ismert és Krisztus szeretete fordította a betegek, szegények és kitaszítottak
felé. Spanyolul szólt a Szentatya Alberto Hurtado Crichaga chilei jezsuita szentről,
aki annyira azonosult Krisztussal, hogy az Ő szeretetével közeledett a szegények felé.
Menhelyeket alapított a szegények számára, ezeket Krisztus otthonainak nevezte, ahol
családias légkör és emberi melegség fogadta őket. Földi élete végén nagy fájdalmak
és betegségek ellenére egyre csak ezt ismételte: „Contento Senor, contento” – elégedett
vagyok Uram, elégedett. A Szentatya olaszul méltatta Gaetano Catanosot, Krisztus
Szent Arcának apostolát, aki azt vallotta, hogy „Jézus igazi arcát az isteni eucharisztiában
szemlélhetjük”. A napi szentmise és a szentségimádás táplálta papságát, nagy lelkipásztori
szeretettel szentelte magát a hitoktatásnak, a gyóntatásnak, a szegények és betegek
szolgálatának és a papi hivatások ébresztésének. A Pápa végül a másik olasz szent,
Felice da Nicosia, kapucinus testvérre Szicília kiváló szülöttére emlékezett, aki
segít bennünket abban, hogy felfedezzük az életet értékessé tevő kis dolgok szépségét
és az igazi örömet, amelyre minden szív vágyik és amely a szeretet gyümölcse. Az
5 új szent méltatása után a Szentatya a most véget ért szinódusról szólt, arról a
három hétről, amelyet a szinódusi atyákkal együtt a megújult eucharisztikus buzgóság
légkörében élt meg. „Most veletek együtt és az egész püspökség nevében, testvéri szeretetemet
küldöm a kínai egyház püspökeinek” – folytatta homíliáját a Pápa. „Nagy szomorúsággal
éltük meg távollétüket, de szeretném biztosítani minden kínai püspököt, hogy imáinkkal
velük, papjaikkal és híveikkel vagyunk”. A szinódusi megbeszélések lehetővé tették,
hogy elmélyítsék az Eucharisztia misztériumának legfőbb szempontjait. Az Eucharisztia
szemlélése indítsa az egyház minden tagját, elsősorban is a papokat, az Eucharisztia
szolgáit hűségük megújítására. Az imádott és ünnepelt eucharisztikus misztériumon
alapul a cölibátus, amelyet a papok értékes ajándékként kaptak és amely jele az Isten
és felebarát iránti osztatlan szeretetnek. Az eucharisztikus lelkiség legyen a laikus
hívek számára is minden tevékenységük motorja és a világban végzett küldetésüket ne
árnyékolja be az, hogy ellentét van hitük és életük között. A Szentatya végül hálád
adott az Eucharisztia Éve kegyelmeiért és II. János Pál pápa buzdítása nyomán ezt
mondta: újraindulva Krisztusból tegyünk tanúságot a szeretet misztériumáról, amely
reménységgel tölti el a világot. Mária az eucharisztikus asszony segítsen bennünket,
hogy megmaradjunk Krisztus szeretetében. A két és fél órás szentmise után a Pápa
elhagyta a Szent Péter teret és már az Apostoli Palota ablakából imádkozta el az
Úrangyalát, amelyre hívek újabb ezrei csatalakoztak a szentmisén résztvevő zarándokokhoz.
A szokás szerint a Pápa rövid beszédet mondott, amelyben megemlékezett a vasárnap
nagy eseményeiről és Mária oltalmába ajánlotta az egyház zarándokútját. Mária tanítson
meg bennünket arra, hogy növekedjünk az Úr Jézussal való egységben és tanúbizonyságot
tegyünk az Ő szeretetéről, mert ebben rejlik az igazi öröm titka. A Szentatya a világnyelveken
és az új szentek nyelvein is köszöntötte az egybegyűlteket, majd apostoli áldását
adta mindenkire.