"Isten nem könyörtelen uralkodó, aki elítéli a bűnöst, hanem szeretetteljes atya, aki mindig kész a megbocsátásra" - mondta katekézisében XVI. Benedek pápa

Szerdán délelőtt az általános kihallgatás során XVI. Benedek pápa a 129. zsoltárról elmélkedett, amelyet latin változata alapján De profundis néven őriz a keresztény hagyomány és amely a Miserere imával együtt a népi ájtatosság egyik legkedveltebb bűnbánati zsoltárává vált. Azon túl, hogy a temetési gyászszertartásokon énekelik, a szöveg mindenekelőtt az isteni irgalmasság, a bűnös és az Úr közötti kiengesztelődés dicsőítő éneke. Isten igazságos, de mindig „irgalmas és könyörülő, hosszan tűrő, gazdag kegyelemben és hűségben. Kegyelmét megtartja ezrek számára, megbocsátja vétket, a hibát, a bűnt, de nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem az atyák vétké számon kéri fiaiktól és unokáiktól harmad- és negyed ízig.” Éppen ezért a zsoltár szerepel a karácsonyi vesperás liturgiájában, Karácsony egész nyolcadában, mint ahogy Húsvét negyedik vasárnapja, valamint Urunk születésének hírüladása, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepének liturgiájában is.
A 129. zsoltár a rossz és a bűn mélyéből feltörő hanggal kezdődik: „A mélységből kiáltok, Uram, hozzád, Uram, halld meg a szavam!” A zsoltáros a bűn és a megbocsátás témáját három mozzanatban fejti ki. Mindenekelőtt Istenhez fordul, akit közvetlenül tegező formában szólít meg: „Ha számon tartod a vétkeket, ki állhat meg akkor, színed előtt, Uram? Ám nálad bocsánatot nyer a vétek, hogy féljenek téged.”
Jelentőségteljes az a tény, hogy a félelmet, a tisztelettel és szeretettel vegyes magatartást, nem a büntetés, hanem a megbocsátás idézi elő. Nem Isten haragja, hanem inkább az a szent félelem, amelyet lefegyverző nagylelkűsége ébreszt bennünk. Isten ugyanis nem egy könyörtelen uralkodó, aki elítéli a bűnöst, hanem szeretetteljes atya, akit nem a büntetéstől való félelem miatt kell szeretnünk, hanem azért, mert mindig kész a megbocsátásra.
A második mozzanatban az imádkozó már nem az Úrhoz fordul, hanem róla beszél: „Remélek az Úrban, benne remél lelkem, és bízom a szavában. Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őr a hajnalt.” A bűneit megbánó zsoltáros szívében most kivirágzik a várakozás, a remény, annak bizonyossága, hogy Isten megszabadító szava eltörli bűneit.
A harmadik és utolsó szakasz kiterjed egész Izraelre, a gyakran bűnbe eső népre, amely tudatában van annak, hogy szüksége van Isten üdvözítő kegyelmére: „várja Izrael az Urat. Mert az Úrnál az irgalom és bőséges nála a megváltás. Ő váltja meg Izraelt minden bűnétől.” A személyes megváltás, amelyért a zsoltáros az ima elején könyörgött, most kiárad az egész közösségre. A zsoltáros hite beolvad a szövetség népe történelmi hitébe. Ezt a népet az Úr nemcsak az egyiptomi elnyomás csapásától mentette meg, hanem megváltotta minden bűnétől is.
A bűn sötét szakadékából kiindulva, a De profundis könyörgés Isten ragyogó látóhatárához érkezik el, ahol az irgalmasság és a megváltás, a szeretet Istenének két nagy jellemzője honol – mondta XVI. Benedek pápa, majd idézte Szent Ambrust. Az egyházdoktor írásaiban gyakran emlékeztetett azokra az okokra, amelyek arra késztetnek bennünket, hogy a megbocsátás Istenéhez fohászkodjunk. „Ha meg akarsz igazulni, gyónd meg vétkedet: a bűnök alázatos megvallása megszünteti lelkedben a vétek által okozott zűrzavart.”