A Szentatya katekézise az október 12-ei általános kihallgatáson

Szerdán délelőtt az általános kihallgatáson XVI. Benedek pápa folytatta a vesperásról szóló katekézisét. A 121. zsoltárhoz fűzte elmélkedését, amelynek címe: „A zarándokok üdvözlete Jeruzsálem kapujában”.
Az egyik legszebb és legszenvedélyesebb ének, amely arról szól, hogy a hívek elzarándokolnak Jeruzsálembe, felmennek a szent városba. A zsoltár első sorai két mozzanatról számolnak be: az első, hogy a hívek örömmel fogadták a hírt: Indulunk az Úr házába! A második pedig az az örömteli pillanat, amikor a zarándokok megérkeznek Jeruzsálem kapujába. Lábuk végre a szent és szeretett földet taposhatja. Ajkuk ekkor ünnepi éneket zeng Sion tiszteletére, kifejezve annak mély lelki jelentőségét.
„Jeruzsálem, te nagyszerűen épült, megerősített és (fallal) körülvett város!”- olvashatjuk a harmadik verssorban. Jeruzsálem, a biztonság és a stabilitás jelképe, Izrael 12 törzse egységének szíve, a hit és az istentisztelet középpontja. A 12 törzs tagjai „odavonulnak”, hogy dicsőítsék az Úr nevét. Ez az a hely, amelyet Izrael törvénye egyetlen és tökéletes szentélyként határozott meg.
Jeruzsálem nevéhez fűződik egy másik jelentős valóság, amely szintén Isten Izraelben lévő jelenlétére utal, ezek pedig „a bírói székek, Dávid házának trónjai”. Ez azt jelenti, hogy Dávid leszármazottai kormányozzák a népet, ahogyan Sámuel második könyvében olvashatjuk, Isten tette meg őt Izrael fejedelmének, és Nátán próféta jövendölése szerint háza és királysága örökre fennmarad az Úr színe előtt, trónja örökre szilárd marad.
Dávid házának trónjai egyben „bírói székek”, mivel a király egyben a legfőbb bírói tisztséget is betölti. Így Jeruzsálem, a politikai főváros, a legmagasabb bírói székhely is volt, peres ügyek végső megoldásának helye: ezáltal, a zsidó zarándokok megbékélve és igazságban térhettek vissza Sion hegyéről falvaikba.
A zsoltár tehát ideális képet fest a szent városról, mind vallási, mind szociális szerepét illetően. Arra mutat rá, hogy a bibliai vallás nem elvont, vagy magán jellegű, hanem az igazságosság és a szolidaritás kovásza. Az Istennel való szeretetközösségből természetszerűen fakad a testvérek közötti szeretetközösség és egyetértés.
A zsoltár végső fohásza a héber „shalom” szóra épül, amely hagyományosan Jerushalajim, a „béke városa” nevét képezi.
Mint ismeretes, a „shalom” szó a messiási békére utal, amely örömet, bőséget, jólétet foglal magába. A végső búcsúnál, amelyet a zarándok a templomhoz, “az Úr, a mi Istenünk” házához intéz, a béke szóhoz hozzáteszi a „jó” kifejezést is, így születik meg a ferences köszöntés előképe: „Pax et bonum!”. „Könyörgök az Úr, a mi Istenünk háza miatt: áldás legyen az osztályrészed!”.
Ez az áldás szálljon a szent várost szerető hívőre, a városfalra és a házakra, amelyekben zajlik lakóinak élete. Ezáltal Jeruzsálem az összhang és a béke központjává válik – mondta katekézisében XVI. Benedek pápa, majd Nagy Szent Gergelyt idézve így fejezte be azt:
„Ez a város erős és szilárd, a szentek szokásainak nagy szerkezeteként áll előttünk. Egy épületben az egyik kő tartja a másikat, mivel az egyik követ a másikra helyezik, és amelyik megtartja a másikat, azt magát is tartja egy másik. Így van ez a szent Egyházban is, ahol mindenki tart és tartva van. (…) Az alap [Krisztus] hordozza a köveket, de őt nem hordozzák a kövek; vagyis Megváltónk viseli minden bűnünk terhét, ám benne nem volt semmiféle bűn, amit el kellett volna viselni.”