2005-10-07 17:04:53

XVI. Benedek pápa üzenete a Hans Urs von Balthasar születésének századik évfordulója alkalmából Rómában megrendezett nemzetközi kongresszus résztvevőihez


A Pápai Lateráni Egyetemen október 6-án és 7-én nemzetközi összejövetelen emlékeztek meg svájci teológus születésének századik évfordulójáról. A kongresszust, amelyet az egyetem és a Communio c. nemzetközi teológiai folyóirat közösen szervezett, Francis Stafford bíboros, fő penitenciárius nyitott meg „Balthasari gyökerek az imában” című előadásával. A kongresszuson előadást tartott többek között Angelo Scola bíboros, velencei pátriárka, Marc Ouellet bíboros, québeci érsek. Pénteken délelőtt Rino Fisichella római segédpüspök, a Lateráni Egyetem rektora olvasta fel XVI. Benedek pápa üzenetét, amelyet a kongresszus résztvevőihez intézett.
A Szentatya utalt rá, hogy őszinte baráti kapcsolatban állt a 100 évvel ezelőtt született nagy svájci jezsuita teológussal, akinek tanítása ma is időszerű és sokakat arra késztet, hogy még mélyebben behatoljanak a hit misztériumába. A Communio folyóirat alapítványa, amely közvetlenül a II. Vatikáni zsinat után született, a Pápa és Hans Urs von Balthasar teológiai kutatásra irányuló közös elkötelezettségének legnyilvánvalóbb jele. A svájci filozófus kutatásainak középpontjában a Megtestesülés misztériuma állt. A hit valóságának felülmúlhatatlan szépsége Jézus halálának és feltámadásának misztériumában található. Húsvét drámájában az élő Isten maradéktalanul emberré lesz, de ezzel egyidejűleg tartalmat ad a keresztények világban való elkötelezettségének. Hans Urs von Balthasar ebben látta a kinyilatkoztatás logikáját: Isten emberré lesz, hogy az ember szeretetközösségben élhessen Istennel. Krisztusban kapjuk meg a végső és végleges igazságot az élet értelmére vonatkozó kérdésünknek, amelyet mindnyájan felteszünk – írta üzenetében a Pápa, majd így folytatta: „Tanúsíthatom, hogy élete az igazság hiteles keresése volt, amely számára az igazi Élet keresését jelentette. Mindenütt kereste Isten és igazsága jelenlétének nyomait: a filozófiában, az irodalomban, a vallásokban. Gyakran megszabadította az észt saját rabságából és megnyitotta azt a végtelen számára. Kutatásait az egyház szolgálatába állította, összekapcsolva a teológiát és a spiritualitást. Központi témája volt a megtérés szükségessége: csak a szív megtérésével szabadul meg az ész azoktól a korlátaitól, amelyek megakadályozzák, hogy eljusson a misztériumig és így eljuthat Krisztus arcának szemlélésére. Hans Urs von Balthasar a valódi teológus példáját hagyta ránk, aki a hit embere, pap, aki az engedelmességben soha nem személyes érvényesülését, hanem, Szent Ignác tanításának megfelelően, mindig Isten nagyobb dicsőségét kereste – írta még üzenetében XVI. Benedek pápa.







All the contents on this site are copyrighted ©.