A XI. rendes szinódus megbeszélései a Vatikánban

„Nagyon érdekes, a szabad eszmecsere helye” – ezekkel a szavakkal jellemezte a Vatikánban zajló püspöki szinódus megbeszéléseit Angelo Scola velencei bíboros pátriárka, a szinódus általános jelentés tevője. Scola bíboros, Hans Urs von Balthasar svájci teológus születésének centenáris ünnepségein vett részt a Lateráni Egyetemen. A bíboros a szinódusi megbeszélések érdekes újdonságaként említette, hogy minden nap végén, a megbeszélések utolsó órájában az atyák közül bárki szabadon hozzászólhat az elhangzott előadásokhoz, és javaslatokat terjeszthet elő.
Az Eucharisztia témájával foglalkozó megbeszélést, amelyen a világ 118 országából 256 püspök vesz részt, a VI. Pál kihallgatási csarnok közelében található szinódusi aulában tartják. A délelőtti és délutáni üléseket maga a Szentatya nyitja meg és zárja le közös imádsággal és köszöntésekkel. XVI. Benedek pápa, előde nyomdokait követve kevés kivétellel mindig jelen van a megbeszéléseken, csöndes résztvevőként, nem készít jegyzeteket, olykor olvasgat, és személyesen viszi az iratokat tartalmazó szinódusi táskát, amelyet minden atya kézhez kapott. A megbeszélések szüneteiben magánkihallgatáson fogad néhány püspököt és amint titkára elmondta: a Szentatya a szinódus ideje alatt sem tart munkaszünetet.
Az említett spontán hozzászólásokkal kapcsolatban az első napok tapasztalata után úgy döntöttek, hogy némileg megszigorítják a médiának nyújtott tájékoztatást. A nyelvi csoportok szóvivői ezentúl csak az érintett témákat jelölik meg, anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznának és közölnék a felszólaló nevét. Amint az olasz nyelvi csoport szóvivője, Giorgio Costantino atya elmondta, így a szinódusi atyák oldottabbak és bátrabban fejtik ki véleményüket a felmerülő problémákról. A többi nyelvi csoport szóvivői is hasonló magyarázatot adtak, hangsúlyozva, hogy ezt nem felsőbb utasításra teszik, hanem alkalmassági okok miatt.
A világ minden részét és kultúráját képviselő főpásztorok hozzászólásai tükrözik az egyes világrészek, vagy országok sajátos viszonyait, nem egyszer azt is, hogy mekkora távolságban vannak a központtól. A központot képviselő főpásztorok a szentmise bemutatását illetően inkább a túlkapásokkal foglalkoznak, akár a papok, akár a laikusok részéről történik ez, míg a perifériáról érkezett püspökök számára a legfőbb gondot a paphiány jelenti. Szeretnék biztosítani a híveknek számára a szentmisét, de nincs elég pap, aki misézne.
A visszaélések, túlkapások sorában a püspökök egy csoportja felpanaszolta a liturgikus szabályok megsértését. Vannak olyanok, akik kifogásolták a kézből áldozást, mások azt rótták fel, hogy a szentbeszéd túl hosszú, vagy hogy a papnak fenntartott részeket a hívek is imádkozzák a mise alatt. Egyesek szóvá tették, hogy sok olyan pap van, aki magányosan, a hívek részvétele nélkül mondja a szentmisét. Javier Echevarria, az Opus Dei prelátusa azt sürgette, hogy gondolják újra a szentmise bemutatásának egyes módozatait. Nem tartja szerencsésnek a koncelebráló papok túlzott számát, abban az esetben, amikor nagy hívősereg vesz részt a szentmisén. Nagy figyelmet kell minden esetben fordítani a liturgia méltóságteljes bemutatására.
Több szinódusi atya viszont azt a nézetet vallja, hogy a túlkapások helyett vagy legalábbis mellett a pozitív szempontokról is beszéljenek, pl. arról a 450 ezer papról, akik értékes szolgálatot végzenek az egyház és a világ számára. Egyesek fontosnak tartják hangsúlyozni a szentmise áldozati jellegét és Krisztus valóságos jelenlétét a szentségben. Ruini bíboros, az Olasz Püspöki Kar elnöke a kölni ifjúsági világtalálkozó kapcsán arra a kérdésre keresett választ, hogy miként lehet közvetíteni ezt a gondolatot a fiatalok felé, akik olyan kulturális környezet hatása alatt élnek, amelyben csak a minősül valódinak, amiről személyes tapasztalatot szereznek.
A nyugati püspökök egy része számára aggasztó a hívek eltávolodása a hittől, a spirituális értékektől, mert napi elfoglaltságaik között erre nem találnak időt, míg az ugyancsak szoros hétvégi programok a vasárnapi szentmisétől is távol tartják őket. A távolabbi országokból érkező főpásztorok számára viszont a paphiány jelent aggodalmat, amely következtében legfeljebb háromhavonként tudnak misézni egy-egy helyen. Egy nigériai érsek azt ajánlotta, hogy engedjék áldozáshoz azokat a keresztény nőket, akik muzulmánokkal kötöttek házasságot. Másként úgy érzik, hogy kizárják őket az egyházból, azon túl, hogy keresztény vallásuk miatt társadalmilag is a kitaszítottság állapotában élnek. Tadeusz Kondrusiewicz érsek, a moszkvai Istenanya egyházmegye főpásztora a felekezetek közötti kapcsolatok, elmélyítését hangsúlyozta. Moszkvában mindössze 2 katolikus egyházközség létezik az 500 ortodox plébánia mellett, ám vannak olyan ortodox hívők, akik a katolikus plébániára járnak gyónni.
A szinódusi szóvivők szerint a világ püspökeinek az oltáriszentség témájáról folytatott megbeszélésein igen derűs és oldott a hangulat. Vannak olyan püspökök, akik azt szeretnék, ha kevesebb előadás hangozna el, és többet imádkoznának. Ezért azt javasolták, hogy október 17-ének délelőttjét teljes egészében szenteljék az imának.