"A materializmus korunk bálványimádása" - mondta katekézisében XVI. Benedek pápa

Szerdán délelőtt az általános kihallgatás során XVI. Benedek pápa katekézisében a 134. zsoltár második részét elemezte. Miután a zsoltáros az első részben megemlékezett a Kivonulás eseményéről, ami Izrael számára a húsvéti ünnep középpontját jelenti, két különféle vallásos magatartást mutat be. Egyrészt az élő és személyes Isten alakját állítja elénk, aki a valódi hit középpontja. Az Úr jelenléte hatékony és üdvözítő, nem merev és távol álló valóság, hanem élő személy, aki vezeti híveit, „megőrzi népét és megkönyörül szolgáin”, támogatja őket hatalmával és szeretetével.
Másrészt a zsoltáros a bálványimádókat mutatja be, akik a helyes útról letért és csalóka vallásosságot jelképezik. „A pogányok istenei arany és ezüst emberi kéznek művei”, amelyek az emberi vágyak termékei, tehát nem képesek túlmutatni az emberi korlátokon. A bálványnak ugyan emberi formája van, de élet nélküli, mint a szobrok. „Van szájuk, de nem beszélnek, van szemük, de nem látnak. Van fülük, de nem hallanak és szájukban nincs lehelet.” Aki ezeket a holt bálványokat imádja, arra az a sors vár, hogy hozzájuk hasonlóvá válik, vagyis erőtlen, törékeny, védtelen lesz. Ezekben a sorokban egyértelműen jelen van az az örökös kísértés, hogy az ember saját műveiben keresse üdvösségét, reményét a gazdagságba, hatalomba, sikerbe, az anyagi dolgokba helyezze. Sajnos az történik vele, amit már Izajás próféta erőteljes szavakkal leírt: „Aki a hamuban leli kedvét, azt álnok szíve vezette félre, de nem menti meg az életét, mert nem mondja: Nem valami hamisság az, amit a jobbomban tartok?”
A 134. zsoltár, az igazi és a hamis vallásról, a világegyetem és a történelem Urába vetett valódi hitről és a bálványimádásról való elmélkedés után liturgikus áldással ér véget, amely felsorolja a Sion templomában bemutatott liturgia résztvevőit.
A templomban összegyűlt közösség részéről a világegyetem teremtő Istenéhez, népe üdvözítőjéhez,
kórusban száll az áldás, amelyet különféle hangok fejeznek ki a hit alázatában.
A liturgia az isteni Szó meghallgatásának kiváltságos helye, amely megjeleníti az Úr üdvözítő tetteit, de az a hely is, amelyből a közösségi ima az égbe száll, ünnepelve az isteni szeretetet. Isten és ember itt találkoznak az üdvösség ölelésében, amely éppen a liturgikus szertartásban teljesedik ki.
XVI. Benedek pápa ezután Szent Ágoston szavait idézve emlékeztetett a zsoltár keresztény olvasatára. A bálványimádók hasonlítanak bálványaikhoz, nem testükben, hanem bensőjükben. Van fülük, de nem hallják meg Isten szavát, van szemük, de az nem a hit szeme. Orruk pedig nem érzékeli Krisztus illatát. Bár még sokan vannak, akik kötődnek a bálványimádáshoz, egyre többen térnek meg a keresztény hitre, látván Krisztus csodáit.