2005-10-03 16:47:45

A Szentatyát a szinódus nevében Francis Arinze bíboros, a szinódus delegált elnöke köszöntötte


Beszédében hangsúlyozta, hogy a szinódus lehetőséget nyújt az elmélkedésre az Egyház szívét és életét érintő témáról, az Eucharisztiáról. Nem titok, mondta, hogy az eucharisztia misztériuma a Szentatya számára nagyon kedves téma, amit az is jelez, hogy a megválasztása utáni reggel, április 20-án, a Sixtus kápolnában már első homíliájában is utalt rá: „az Eucharisztia, ami a keresztény élet szíve és az Egyház evangelizáló küldetésének forrása, a rám bízott péteri szolgálatnak állandó középpontja és forrása lesz”. Nagy jelentőségű az Egyház számára is, hogy a püspöki kollégium képviselői összegyűlnek Péter utóda körül, hogy a hit nagy misztériumáról elmélkedjenek és imádkozzanak. Az előző szinódus óta az Egyháznak volt alkalma, hogy különösen is elmélkedjen az eucharisztia misztériumáról. A püspöki konferenciák, a keleti egyházak szinódusai, egyházmegyék, plébániák, katolikus felsőoktatási intézmények, papi szemináriumok, kolostorok, szerzetesi intézetek, katolikus szervezetek és mozgalmak illetve egyéb egyházi csoportok tettek kezdeményezéseket e tekintetben. Most ez az ülés igyekszik összegyűjteni ezeknek a hozzájárulásoknak a gyümölcseit Krisztus helytartója és Péter utóda vezetésével. Arinze bíboros végül Szűz Mária, az Eucharisztia Asszonya közbenjárását kérte a szinódusi atyákra.







All the contents on this site are copyrighted ©.