2005-09-28 12:33:22

"A Szentlélek jelei a XX. században". A Pápa köszöntése a nemzetközi kongresszus résztvevőihez.


Szerdán délelőtt az általános kihallgatás során, XVI. Benedek pápa az olasz zarándokcsoportok közül elsőnek köszöntötte annak a nemzetközi összejövetelnek a résztvevőit, amelyet az észak-olaszországi Luccában rendeznek szeptember 30 és október 2 között a Szentlélekről. A Pápa köszöntésében utalt a kongresszus témájára, amely a következő: „A Szentlélek jelei a XX. Században. A történelem újra olvasata a tanúságtevők elbeszélésén keresztül”. A Pápa hozzátette, hogy az elmúlt évszázadot, annak ellenére, hogy történelme tele van szomorú fejezetekkel, az emberi élet minden területén mélyen átitatták a spirituális és karizmatikus újjászületés csodálatos tanúságtételei. A Szentatya köszöntötte Salvatore Martinezt, a „Megújulás a Szentlélekben” mozgalom olasz országos koordinátorát, aki ezt a jelentős találkozót kezdeményezte, együttműködve a Szentlélek Oblátái legfőbb elöljárójával, a Fokoláre Mozgalommal, a Sant’Egidio közösséggel, a luccai főegyházmegyével és a városi közigazgatással. A Pápa annak a kívánságának adott hangot, hogy a Szentlélek mindig találjon befogadtatásra a hívek szívében, és terjedjen el „Pünkösd kultúrája”, amelyre napjainknak olyan nagy szüksége van.
A találkozó védnökei: a Világiak Pápai Tanácsa, az Olasz Püspöki Konferencia Kulturális programjának országos irodája, valamint az Olasz Szenátus.
A kongresszus jelentőségét ismertető sajtótájékoztatón Salvatore Martinez, a „Szentlélekben való Megújulás” országos koordinátora elmondta, hogy a XX. Század történelme, tragikus öröksége és eseményei ellenére nem nélkülözte a szeretet ragyogó tetteit, amelyek megjelölték a népek és kultúrák életét és fejlődését. A luccai találkozó éppen spirituális szempontból kívánja újragondolni a nemrégen véget ért század történelmét. A találkozó egyrészt tiszteletadás a Szentléleknek, másrészt a szeretet gesztusa a jövő nemzedékei számára, akikre az a feladat vár, hogy értelmezzék az ember elrendeltetését.
Az összejövetel pénteki megnyitó ülésén felolvassák XVI. Benedek pápa és Carlo Azeglio Ciampi olasz államelnök üzenetét. Beszédet mond Stanisław Ryłko érsek, a Világiak Pápai Tanácsának elnöke, valamint Marcello Pera, az olasz szenátus elnöke, Andrea Riccardi történész, a Sant’Egidio közösség alapítója, Tomáš Špidlik bíboros.
Október elsején a következő témákat vitatják meg: „A Szentlélek, a hitben és a szeretetben való támasz és tökéletesedés”, valamint „A Szentlélek, a kultúrák és a haladás szolgálatában”. A tanúságtevők között szerepelnek: Chiara Lubich, a Fokolare mozgalom alapítónője, Maciel Macial atya, a Krisztus Legionáriusai alapítója.
Jelen lesz továbbá a XX. Század utolsó négy pápájának személyi titkára: Loris Capovilla és Pasquale Macchi nyugalmazott érsekek, Boldog XXIII. János, illetve VI. Pál titkárai, továbbá Diego Lorenzi atya, és Stanisław Dziwisz krakkói érsek, I. illetve II. János Pál pápa titkárai.
A filozófusok, teológusok, történészek, tudósok, misszionáriusok, irodalmárok, művészek között felszólal Rocco Buttiglione, a kulturális javak minisztere, Hanna Suchocka volt lengyel miniszterelnök, Antonio Zichichi, a Tudományos Világszövetség Elnöke, a Gulag illetve egy náci koncentrációs tábor rabbi túlélője.
Vasárnap, október másodikán a luccai főtéren kerül sor az ünnepélyes záró szentmisére, amelyet Italo Castellani luccai érsek mutat be. Az összejövetelt az Oasis olasz műholdas TV állomás élőben közvetíti.
Salvatore Martinez, a „Megújulás a Szentlélekben” karizmatikus mozgalom olasz országos vezetője számos kiadvány szerzője. Legutóbbi, áprilisban megjelent kötetének címe: „A Szentlélek Evangéliuma II. János Pál tanításában – ezer gondolat az emberi szív számára”. A könyvhöz Giuseppe Bentivegna jezsuita, a patrisztika nemzetközi hírű olasz professzora írt előszót: „Mi katolikusok úgy tudjuk a legjobban megköszöni az Úrnak azt a jót, amelyet II. János Pál Magisztériumán keresztül kaptunk, ha magunkévá tesszük azokat a tanításokat, amelyeket ez a szent Pápa ránk hagyott”. Salvatore Martinez gondos alapossággal gyűjtötte össze II. János Pál pápa minden tanbeli megnyilatkozását a Szentlélekről. A szerző felhívja a figyelmet azokra az értékes magyarázatokra, amelyekkel Wojtyła pápa érthetőbbé és vigasztalóbbá teszi a Szentlélekről szóló igazságot, akinek kiáradását Jézus jellegzetes ajándékként ígérte meg tanítványainak. Hangsúlyozza továbbá II. János Pál érdeklődését a „karizmatikus megújulás” iránt, amelyet Isten a keresztények között a zsinat utáni időszakban támasztott. A kötet nagy segítséget jelent a Szentlélekről szóló módszeres katekézishez, és méltó tiszteletadás II. János Pál tanításának – olvashatjuk még az előszóban.
A luccai nemzetközi konferenciát az egész világon imáikkal kísérik a karizmatikus megújulási mozgalom tagjai. Budapesten Szabó Tamás püspök, a MKPK mozgalmakért felelős püspöke mutat be szentmisét szeptember 29-én 18 órakor a Belvárosi Nagyboldogasszony Templomban, a magyarországi mozgalmak képviselőinek részvételével.







All the contents on this site are copyrighted ©.