2005-09-22 14:19:02

A történelem elégtétele: albán püspök részvétele a szerdai általános pápai kihallgatáson
 


Az Osservatore Romano hosszabb cikket szentelt Zef Simoni, nyugalmazott skodrai püspöknek, a kommunista rezsim üldözöttjének, aki szerdán délelőtt testvéreivel együtt részt vett az általános pápai kihallgatáson a Szent Péter téren. „Zef Simoni jelenléte Rómában történelmi elégtételt jelent” – olvassuk az Osservatore Romano hasábjain. Fivérével és húgával együtt zarándokolt Rómába „videre Pertrum”, hogy lássa Pétert, a Kősziklát, akire a rettenetes ateista üldözés időszakában családja és az albán nép támaszkodott. A 77 éves albán főpásztor elmondása szerint a Zef név a Józsefnek felel meg, tehát ugyanaz a neve, mint a Pápának, míg pap fivérét Györgynek hívják, mint a Szentatya testvérét. Cecília húguk a sötétség éveiben hősies módon élte meg a hitet és börtönben sínylődő pap testvérei részben neki köszönhetik, hogy kibírták azokat a rettenetes éveket. „Most szívünkben a Pápa elé helyezzük számtalan testvérünk, papok, szerzetesnők és laikusok szenvedését, azokét, akiket megsemmisítettek és azokét, akiket üldöztek, mivel nem tagadták meg a Keresztet – mondta az albán püspök. Skodra ma már nyugalmazott főpásztorát II. János Pál pápa szentelte püspökké 1993-ban, Albániában tett látogatása során, abban az évben, amelytől kezdve újból misézni lehetett az országban. A mártírok vérével áztatott földre akkor „visszatért az Eucharisztia” – zárja cikkét az Osservatore Romano.







All the contents on this site are copyrighted ©.