2005-09-16 17:02:56

Ördögűzés és sátánizmus – újabb kurzus indul ősszel Rómában


A nagy érdeklődésre való tekintettel október 13-ától 2006. február 9-ig ismét megtartják a római Regina Apostolorum Pápai Egyetemen (www.upra.org) az „Ördögűzés és felszabadító ima” – témakörével foglalkozó tanfolyamot. Az immár másodízben meghirdetett kurzusra ezúttal videó-összeköttetés révén Bolognából, Perugiából, Assisiből és Maddaloni olasz városokból is csatlakozhatnak az érdeklődők. Az előző évhez hasonlóan az oktatók a következő szempontok alapján elemzik a fiatalok körében elterjedt sátánizmus és ezotéria témakörét: bibliai, történelmi és teológiai aspektusból, továbbá lelkipásztori és spirituális szempontból, valamint tudományos, orvosi, pszichológiai és jogi szemszögből. A papoknak és teológiai licenciátust szerzett papnövendékeknek szánt kurzuson ismert ördögűzők is elmondják tapasztalataikat: többek között Francesco Bamonte és Gabriele Amorth atyák. Az előző éves kurzus mérlege pozitív volt: a 127 résztvevő hallgató (nagyrészük olasz) nagyra értékelte, hogy a tudományközi megközelítés révén lehetőségük nyílt átfogó és tudományos képet alkotniuk e kérdésekről. A kurzus egyik célkitűzését így sikerült megvalósítani – ti. hogy az ördögűzés és a sátánizmus kényes témáját kiszakítsák a felületes és szenzációhajhász megvilágításból.
A közelmúlt sátánista bűntényei Olaszországban figyelmeztetőül szolgálnak arra, hogy ne becsüljük alá a sátánizmus iránti növekvő érdeklődés problémáját. A megfelelően felkészített lelkipásztorok jelentősen hozzájárulhatnak az elsősorban a fiatalokat érintő jelenség leküzdéséhez.







All the contents on this site are copyrighted ©.