2005-09-10 14:47:29

XVI. Benedek pápa szombat délelőtti tevékenysége Castel Gandolfóban
 


A Szentatya szombaton délelőtt 11 órától kihallgatáson fogadott 6 mexikói főpásztort, köztük Alberto Suárez India, moreliaia érseket segédpüspökével együtt. A mexikói püspökök ad limina látogatása még néhány hétig tart, mivel a 130 főpásztorral egyenként és csoportosan is találkozik a Szentatya.
12 órakor ugyancsak a castel gandolfói Apostoli Palotában, a Svájciak Termében találkozott az Olasz Katonai Légierők 31. rajának pilótáival, akik családtagjaikkal együtt vettek részt a kihallgatáson. Így mintegy 90 személy volt jelen a találkozón, amellyel lényegében megkezdődött a Szentatya búcsúvétele azoktól, akik castel gandolfói tartózkodása során különböző módokon elősegítették szolgálatát.
A Szentatya a repülőraj tagjait és hozzátartozóikat köszöntve utalt arra, hogy számára ez az első alkalom, hogy most így a teljes csoporttal találkozik. „Ez igazán nagy örömömre szolgál és megköszönöm az általuk végzett szolgálatot” – mondta a Pápa, majd háláját fejezte ki a leköszönő és az új parancsnoknak, jókívánságaival együtt. „Amióta az Úr meghívott Róma püspökének szolgálatára nem kevés alkalommal vettem igénybe szolgálataikat és alkalmam volt azt is látni, hogy munkájukat nagy szakmai hozzáértéssel és ugyanakkor keresztény lelkülettel látják el. Mint hívő embereknek e munka által lehetőségük nyílik arra, hogy osztozzanak ugyanazokban az evangéliumi értékekben, amelyek a Pápa küldetésének alapját képezik” – mondta a Szentatya, majd munkatársai nevében is ismételten köszönetet mondott az általuk végzett tevékenységért és imáiról biztosította valamennyiüket.







All the contents on this site are copyrighted ©.