Az Október 23-ai szentté avatás öt új szentjének életútja

A katolikus egyház rövidesen öt új szentnek örvendhet, akiket XVI. Benedek október 23-án kanonizál. Ez lesz a pápa első szentté avatási szertartása.
Az öt leendő szent közül életállapotuk szerint egy érsek, három pap, egy pedig szerzetes testvér, nemzetiségüket tekintve kettő lengyel, kettő olasz egy pedig chilei.
Josef Bilcsewski 1860 és 1923 között élt, a mai Ukrajna területén, Lvovban a római katolikusok főpásztora volt. A teológia professzorban és keresztény régészeti szakértőben az első világháború éveiben támaszra találtak katolikusok, ortodoxok és zsidók egyaránt. Lelki életének jegyeit ebben a három szóban lehet összefoglalni: ima, munka és önmegtagadás. Ezeken keresztül követte Jézust és szolgálta testvéreit. A szentéletű főpásztor éjszakákat töltött imában a tabernákulum előtt.
Ugyanabban az időszakban Lvovban élt az ugyancsak lengyel Zygmunt Gorazdowski atya, aki megalapította a szegények és betegek gondozására a Szent József nővérek kongregációját. Szeretetszolgálatát semmi sem tudta feltartóztatni. Mindenkiben nagy csodálatot és tiszteletet váltott ki az a szeretet, amellyel a kolerajárvány áldozatait ápolta. Nem törődve a fertőzés veszélyével vigasztalta a betegeket és saját kezével helyezte a halottakat a koporsóba.
Alberto Hurtado Cruchaga chilei jezsuita atya az 1900-as évek első felében élt. Hitét a szegénységben leélt gyermekkor érlelte naggyá. Négy éves korában elárvult apjára, édesanyjának mindenüket, még a házat, amelyben laktak is el kellett adnia a tartozások kifizetésére. Jezsuita szerzetesként legfőbb kegyelmi adománya az volt, hogy nem csak anyagi segítséget nyújtott a szegényeknek, hanem visszaadta méltóságukat is és szeretetével ajándékozta meg őket. A szegény embernek nemcsak szállásra van szüksége, hanem igazi otthonra is. Ennek a mottónak a jegyében a legelesettebbek számára lakhelyeket alapított, amelyeket „Krisztus otthonainak” neveztek.
Felice da Nicosia olasz kapucinus testvér a 18. században élt. A szegény és egyszerű családból származó Felice írástudatlanként élte le életét és még rendtársai részéről is megaláztatásokat kellett elviselnie, mert ostobasága miatt gúnyt űztek belőle. Ő mindezt szelídséggel és alázattal fogadta. Rendi feladata az volt, hogy alamizsnát gyűjtsön a kolostor számára. „Málhás csacsinak” nevezte magát, aki nap mint nap cipelte a kolostorba az összekoldult adományokat. A vasárnapokat a foglyok látogatásával töltötte. A szegény és megvetett emberekben Jézust látta és úgy is bánt velük.
Gaetano Catanoso 1879 és 1963 között élt. Egy Isten háta mögötti calabriai faluban volt plébános, az Aspromonte-i hegyekben, ahol híveivel osztozott a szegénységben és a nélkülözésben, terjesztve körükben az oltáriszentség iránti szeretetet a Mária tisztelettel együtt. Az imádság még a levegőnél is fontosabb volt számára. Lelki írásaiban mindig Krisztus arcát szemlélte, mert Benne rejlett ereje. Megalapította a Szent Arc Veronika nővérei kongregációt és az apácáknak ezt hagyta meg örökségül: „A ti helyetek ott van, amit mások visszautasítanak. Szegénnyé válni mások életéért: ez az Evangélium igazi mélysége, ez Krisztus rejtettsége.”