2005-09-06 18:55:30

Az Egyházak Világtanácsa főtitkárának üzenete a szeptember 21-ei Nemzetközi Béke Világnapra
 


Samuel Kobia tiszteletes, az Egyházak Világtanácsának főtitkára levélben kéri a szervezet tagegyházait és a világ keresztényeit, hogy szeptember 21-én, a Béke Világnapján imádkozzanak és virrasszanak a békéért. Kiemeli, hogy keresztényként, együtt tudunk akkor is imádkozni, ha nem értünk mindenben egyet a világpolitika ügyeivel kapcsolatban. A múlt évben, amikor szeptember 21-én a Világtanács elindította Nemzetközi Imanapot a Békéért, rámutattunk, hogy a keresztény lelkiség nem jelent visszavonulást a társadalmi és a közügyektől – írja Samuel Kobia főtitkár. A növekvő igazságtalanság és az erőszak otthonainkba, közösségeinkbe is betör, ezért egyre több okunk van, hogy imádkozzunk egymásért és a világért. Az őszinte ima nemcsak hatékony, hanem nagyon szép is: megmutatja a békés közösség szépségét. Az ima növeli hajlandóságunkat arra, hogy békében és igazságosságban dolgozzunk együtt. Ebben az évben Samuel Kobia tiszteletes felkéri az egész világ keresztényeit, hogy különösen is imádkozzanak az ázsiai közösségekért.
Az ENSZ 1981-ben hozta létre a Béke Világnapját azzal a céllal, hogy az egész világon szenteljenek egy napot a békének és az erőszakmentességnek. Egy 2001-ben hozott ENSZ határozattal került ez a nap szeptember 21-ére. A nemzetközi szervezet ebben az évben szeptember 21-én 24 órás virrasztást tart New York-i meditációs központjában.







All the contents on this site are copyrighted ©.