Egy szilárd társadalom felépítéséhez szükség van minden tagja közreműködésére, de Isten áldására és támaszára is. Ezt napjainkban gyakran figyelmen kívül hagyják - mondta katekézisében XVI. Benedek pápa

Szerdán délelőtt az általános kihallgatás során XVI. Benedek pápa folytatta a vesperásról szóló katekézisét. A 126. zsoltárt elemezve hangsúlyozta: egy szilárd alapokra épülő társadalom, minden tagjának elkötelezettségéből születik meg, de szükség van az olyan gyakran figyelmen kívül hagyott Isten áldására és támaszára is. A Példabeszédek könyvében olvashatjuk: „Gazdaggá csak az Úr áldása tehet, a magunk fáradsága semmit sem tesz hozzá.” Az isteni Gondviselésbe vetett hitről szóló 126. zsoltár egy mozgalmas képet tár elénk. „Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak”. Ez a kép egy épülő házat ábrázol, jelen vannak a város őrei, a családok, szól az éjszakai virrasztásról, a mindennapi munkáról, az emberi lét kicsiny és nagy megnyilvánulásairól. Mindezek fölé emelkedik azonban egy alapvetően fontos jelenlét, mégpedig az Úr jelenléte, aki figyelemmel követi az emberi munkát.
A zsoltár egy ellentétre épül: az Úr nélkül hiába törekszünk arra, hogy szilárd házat, biztonságos várost építsünk, hogy saját fáradozásunkat gyümölcsöztessük. Isten azonban ajándékaival elhalmozza azokat, akiket szeret: jólét és bőség, gyermekekben gazdag és boldog család, jól megszervezett és védelmet élvező, rettegéstől és bizonytalanságtól mentes város lesz osztályrészük. „Lám, a gyermekek az Úr ajándékai, a test gyümölcse a jutalom.” A zsoltár szavai szerint az Úr a ház építője, a várost védelmező őr. Az emberek reggel munkába indulnak, hogy ellássák családjukat és szolgálják a társadalmat. Elfoglaltságuk minden energiájukat leköti, egész nap késő éjjelig fáradoznak. A zsoltáros megállapítja, hogy mindez a törekvés hasztalan, ha Isten nem áll az ember mellett. Barátait azonban még álmukban is megjutalmazza az Úr. A zsoltáros az isteni kegyelem mindenek feletti elsőbbségét magasztalja, amely tartalmat és értéket ad az emberi fáradozásnak, annak minden korláta, esendősége ellenére. Azt hirdeti, hogy ha hűségesen Istenre bízzuk szabadságunkat, akkor az általunk végzett tevékenység képes lesz tartós gyümölcsökre. Isten megáldja pihenésünket, alvásunkat,
A zsoltár ezután egy újabb képet tár elénk: az Úr gyermekekkel ajándékozza meg az őt szeretőket, a gyermekek ugyanis áldást, kegyelmet jelentenek, a tovább folytatódó élet, valamint az új állomások felé haladó üdvtörténet jelei. Aki fiatalon vált apává, nemcsak abban a jutalomban részesül, hogy megéri fiai életének kiteljesedését, hanem öreg napjaira támaszt jelentenek számára. Így biztonsággal nézhet szembe a jövővel: „Ahogy a nyíl a harcos kezéből, úgy sorakoznak a gyermekek az ifjú évekből. Boldog ember, aki velük tölti meg tegzét”.
A zsoltár, a kor kultúrájának megfelelően a biztonságot, a szilárdságot, a sokgyermekes család erejét magasztalja, mint ahogy ezt tovább folytatja a következő zsoltárban, ahol egy boldog családot mutat be.
Az utolsó sorok végül a gyermekei által körülvett családapát mutatják be, akit tisztelet övez a város kapujában, amely a közéletet jelképezi. Az új nemzedék tehát az egész társadalom számára ajándékot jelent – mondta a Pápa, hozzátéve, hogy mi is tudatában vagyunk ennek napjainkban, azoknak a nemzeteknek az esetében, amelyek a népesedés csökkenése következtében nem rendelkeznek a fiatalokra jellemző frissességgel, energiával, nincs kilátásuk a jövőre. A zsoltárban azonban az emberi lét felett ott magasodik Isten áldó jelenléte, az élet és a remény forrása.