2005-08-31 16:06:25

A szerda délelőtti általános kihallgatás a Szent Péter téren


Erre a szerdára is hívek ezrei jelezték részvételi szándékukat az általános pápai kihallgatáson. Ezért a Szentatya a Rómától 25 kilométerre fekvő Castel Gandolfóból, nyári rezidenciájáról a Vatikánba érkezett és a Szent Péter téren találkozott a hívekkel. A 11 ezer zarándok a világ 19 országát képviselte. Jelen voltak még továbbá a Krisztus Király ferences iskolanővérek, akik ebben az időszakban tartják általános káptalanjukat Rómában, valamint a Krisztus Legionáriusai kongregáció különböző nemzetiségű tagjainak egy csoportja.
A Szentatya fél tízkor érkezett meg helikopteren a Vatikánba és 10 órakor kezdte meg az általános kihallgatást, fél órával korábban a megszokottnál, hogy megkíméljék a zarándokokat a hőségtől, amely a szeszélyes nyár után újból visszatért Rómába.

Katekézise után a Pápa köszöntötte az egyes zarándokcsoportokat, köztük a magyarokat is, akikhez ezt a magyar nyelvű köszöntést intézte: „Szeretettel köszöntöm a magyar híveket. Isten hozott benneteket. Az iskolaév kezdetén szívből adom rátok és a fiatalságra apostoli áldásomat. Dicsértessék a Jézus Krisztus.”
Horvát nyelven szólt a Pápa domonkos apácákhoz, akik most ünneplik a horvát rendtartomány első centenáriumát, valamint Splitből és Zágrábból érkezett gimnáziumok tanáraihoz és diákjaihoz. „Ajánljátok fel életeteket Krisztusnak és járjatok mindig az életszentség útján” – ajánlotta a Szentatya a horvát zarándokoknak.
A következő szavakkal fordult a lengyel hívekhez: „Szeretettel köszöntök minden itt jelen lévő lengyelt. Ma a 25 évvel ezelőtt létrejött Solidarnosc szakszervezetre emlékezünk. Hálát adok az Isteni Gondviselésnek a lélek új fuvallatáért, amelyet ez a mozgalom elindított a kortárs európai történelemben. Isten áldja meg mindazokat, akik elkötelezik magukat a társadalmi igazságosság és a munkások javának előmozdításáért. Adjátok át áldásomat szeretteiteknek.
Az olasz fiataloktól azt kérte a Pápa, hogy helyezzék életük középpontjába Jézust és legyenek reményének és békéjének tanúi. A betegeket arra bátorította, hogy hittel fogadják el a fájdalom misztériumát Jézus példája nyomán, aki meghalt a kereszten, hogy megváltson minden embert. Végül az újházasokhoz fordulva ezt mondta: minden nap az Úrból merítsetek erőt ahhoz, hogy szerelmetek erős, tartós és az életre nyitott maradjon.
Az általános kihallgatás szokás szerint az egybegyűltek közös imádságával és a Pápa apostoli áldásával ért véget.







All the contents on this site are copyrighted ©.