"Segítsétek a világot, hogy felfedezze a helyes utat mutató igazi csillagot: Jézus Krisztust" - XVI. Benedek pápa homíliája a kölni Ifjúsági Világtalálkozó zárószentmiséjén
 

A szentostya előtt, amelyben Jézus kenyérré vált számunkra és amely belülről táplál bennünket, tegnap este megkezdtük az adoráció lelki zarándokútját. Az Eucharisztiában az imádás egységgé válik. Az eucharisztia ünneplésében érkezik el Jézus órája, amelyről János evangéliuma beszél. Jézus tanítványaival együtt megünnepelte Izrael húsvéti vacsoráját, Isten megszabadító tevékenységének emlékezetét, amellyel kivezette Izraelt a szolgáságból a szabadságba. Ám új dolog történik: Jézus nemcsak a múlt nagy tetteiért ad hálát Istennek, hanem megköszöni saját felmagasztalását is, amely a Kereszten és a Feltámadásban valósul meg. „Ez az én Testem, ez az én Vérem… mondja és egyben megbízza tanítványait azzal a feladattal, hogy emlékezetére mondják el újból és tegyék meg ismét azt amit ő mond és tesz abban a pillanatban. De hogyan oszthatja szét testét és vérét Jézus? Jézus elővételezi halálát és bensőjében elfogadja és szeretetté változtatja halálát. Ami tehát kívülről nézve brutális erőszak, az belülről a szeretet és az önajándékozás tettévé válik. Ebben rejlik az utolsó vacsora termében megvalósult lényegi átalakulás, amely folyamattá válik és amelynek végső célja a világ átalakítása olyan helyzetté, amelyben Isten lesz minden mindenben. Jézus szétoszthatja testét, mert valóban önmagát ajándékozza.
Az erőszak szeretetté történő első alapvető átalakulása más átalakulásokat von maga után. A kenyér és a bor Testévé és Vérévé alakul át. Ezen a ponton az átalakulások nem állhatnak meg, sőt most kezdődnek meg igazán. Krisztus Testét és Vérét azért kapjuk meg, hogy mi is átalakuljunk. Krisztus Testévé és Vérévé kell válnunk. Mindenki az egyetlen kenyeret eszi, ami azt jelenti, hogy magunk között eggyé válunk. Mint mondtuk az adoráció egységgé válik. Isten már nem egyszerűen előttünk áll, mint valaki, aki Teljesen Másik. Hanem bennünk van és mi Őbenne. Teljesen belénk hatol és belőlünk mások felé akar kitárulni, az egész világ felé, hogy szeretete valóban a világ uralmának mértékévé váljon.
Az utolsó vacsorán Jézus nem azt a feladatot adta, hogy ismételjük meg a húsvéti vacsorát, mint évfordulót, mert az megismételhetetlen, hanem azt a feladatot adta, hogy lépjünk be az ő órájába, a konszekráció szavainak szent hatalma által. Az egyház ezt az imádságot eucharisztikus imának nevezi és ez az ima a hatalom szava, amely a világban a föld ajándékait egészen új módon átalakítja Isten önajándékozásává és minket is bevon ebbe az átalakítási folyamatba. Ezért nevezzük ezt az eseményt Eucharisztiának, amely a beracha héber szó fordítása és amely hálaadást, dicséretet és áldást jelent és így az Úrból kiinduló átalakítást, az ő Órájának eljöttét. Jézus órája az az óra, amikor a szeretet győz. Másként megfogalmazva: Isten győzött, mert Ő szeretet. Jézus órája a mi óránkká akar válni és valóban azzá is válik, ha az eucharisztia ünneplésén keresztül engedjük, hogy az Úr bevonjon bennünket átalakítási folyamatába. A szentmise váljon életünk középpontjává. Nem pozitivizmus, vagy hatalom vágy, amikor az egyház azt mondja, hogy a szentmise hozzátartozik a vasárnaphoz, mert Húsvét vasárnap reggelétől tudjuk, hogy a hét első napja Krisztus napja. „Fedezzük fel az egyház liturgiájának bensőséges gazdagságát és igazi nagyságát: nem mi készítünk ünnepet saját magunknak, hanem maga az élő Isten készít ünnepet számunkra. „Az Oltáriszentség iránti szeretettel fedezzétek fel a Kiengesztelődés szentségét is, amelyben Isten irgalmas jósága lehetővé teszi, hogy életünk mindig elölről kezdődjék” – hangzottak XVI. Benedek buzdító szavai.
Aki felfedezte Krisztust, az nem tarthatja meg magának ezt a nagy örömet, tovább kell Őt adni. Ma a világ nagy részén furcsa módon elfeledkeztek Istenről, azt gondolják, hogy minden működik nélküle is. Ugyanakkor létezik a frusztráció, a kielégítetlenség érzése is, mindenkiben minden iránt. Nem lehet, hogy csak ennyi az élet – mondják sokan. És valóban is így is van. Isten elfeledése mellett nagy vallási kínálat is létezik, mindenki azt választja, ami elnyeri tetszését és sokan ebből hasznot is húznak. De ez a fajta vallásosság a végén nem segít ki bennünket. Kényelmes, de a szükség óráján magunkra maradunk. „Segítsétek a világot, hogy felfedezzék az utat mutató igazi csillagot: Jézus Krisztust” mondta a Pápa a fiataloknak. Mi is törekedjünk arra, hogy jobban megismerjük és hogy így meggyőzően vezethessünk másokat Jézus felé. Ezért fontos a Szentírás és a Katolikus Egyház Katekizmusa, két alapvető könyv, amelyet ajánlok mindenkinek. Természetesen a könyvek önmagunkban nem elégségesek. Alakítsatok bázis közösségeket, keressétek a hitet a közösségben, őrizzétek meg az egységet a Pápával és a püspökökkel. Ők a biztosítékai annak, hogy nem magánutakon jártok, hanem Isten nagy családjában, amelyet az Úr a 12 apostolra alapított.
A Szentatya beszéde befejező részében is visszatért még az Eucharisztia gondolatához és azt kérte a fiataloktól, hogy mindennapi életünkben nyilvánuljon meg az Oltáriszentségben kapott Jézus. Abban, hogy tudunk megbocsátani, hogy figyelmesek vagyunk mások szükségletei iránt, készségesek a megosztásban, a testvérek iránti elkötelezettségben. Pl. ne hagyjuk magukra az öregeket és ne menjünk el szótlanul a szenvedők mellett. Ha Krisztussal közösségben élünk akkor kinyílik a szemünk és nem éldegélünk úgy, hogy csak saját magunkkal törődünk, hanem meglátjuk azt, hogy hol és hogyan van ránk szükség. „Tudom, hogy ti fiatalok nagy dolgokra törekedtek – mondta végül a Szentatya -, hogy elkötelezitek magatokat egy jobb világért. Mutassátok ezt meg az embereknek és a világnak, amely éppen ezt a tanúságtételt várja Jézus Krisztus tanítványaitól és főként az általatok tanúsított szereteten keresztül felfedezi a csillagot, amely vezet bennünket. Haladjunk előre Krisztussal és életünk legyen Isten igazi imádóinak élete.