A szeminárium az út, a keresés, de elsősorban Krisztus felfedezésének helye – XVI.
Benedek pápa együtt elmélkedett a szeminaristákkal a papi hivatásról
XVI. Benedek pápa pénteken délután öt órakor a kölni Szent Pantaleon-templomban találkozott
a 88 különböző országból érkezett mintegy kétezer szeminaristával. A X. századból
származó, román stílusú Szent Pantaleon-templom (amely valaha bencés apátság volt)
egyike annak a tizenkét templomnak, amely koronaként fogja közre a lenyűgöző gótikus
székesegyházat. A találkozó a vesperás elimádkozásával kezdődött, majd a dicsőítő
éneket és a tanúságtételeket a Pápa homíliája követte. A Szentatya köszönetet
mondott az ifjú papnövendékeknek a szeretetteljes fogadtatásért és örömét fejezte
ki, hogy létrejött ez a külön találkozó a szeminaristákkal, hiszen így az ifjúsági
világtalálkozók során mindig jelen lévő hivatás dimenziója nyilvánvalóbban és erősebben
érvényesül. A napkeleti bölcsekhez kötődő szentírási részt elemezve a Pápa a fiatal
papnövendékek hivatásáról szólt: a szeminarista Krisztus meghívásának pillanatát egyfajta
„szerelembe esésként” éli meg. Lelkét meglepetés tölti el, amelyet az imádságban így
fejez ki: Uram, miért pont engem? De a szeretetnek nincs miértje, a szeretet ingyenes
ajándék, amelyre önmagunk odaajándékozásával válaszolunk – mondta XVI. Benedek pápa.
A szemináriumi ideje az út, a keresés jegyében telik, de elsősorban a Krisztussal
való találkozásra szolgál, hiszen csakis e személyes élményen keresztül tudja a fiatal
valójában megérteni Krisztus akaratát, vagyis saját hivatását. Minél jobban megismeri
Jézust, annál inkább vonzza őt titka; minél többet találkozik vele, annál jobban ösztönzi
a keresésére. A papnövendékek számára az egyház a házat, az otthont jelenti, miként
a Betlehembe érkezett Három Királyoknak, akik „a házba lépve ott látták a gyermeket
anyjával, Máriával és leborulva hódoltak neki” (Mt 2,11) A szeminarista életében elérkezik
a belső érési folyamat egy fontos szakasza, amikor már nem kívülről látja az egyházat,
hanem úgymond belülről látván magáénak érzi azt, mert az Krisztus háza, ahol édesanyja,
Mária lakik. A Szentatya arra szólította föl az ifjú papnövendékeket, hogy ajánlják
föl Krisztusnak legbecsesebb kincsüket – ahogyan arra II. János Pál pápa is ösztönözte
őket a kölni világtalálkozóra írt üzenetében – szabadságuk aranyát, égő imádságuk
tömjénjét, legmélyebb szeretetük mirháját. Így a képzésük befejeztével Krisztus papjaiként
térnek az emberek közé: „alter Christus”. Beszéde végén XVI. Benedek pápa szeretetteljes
imáiról biztosította a szeminaristákat és áldását adta rájuk. Az egyik tanúságtevő
egy kazahsztáni plébános, Alexander atya volt, aki megosztotta a jelenlévőkkel hivatása
történetét. Az 1971-ben született Alexander elmondta: „Megtapasztalhattam, hogy milyen
gonosz és korrupt volt a rendszer. Megértettem, hogy milyen más volt a valódi Vörös
Hadsereg a televízióban látotthoz képest. Ekkor hoztam a döntést, hogy otthagyom a
hadsereget. Ugyanakkor nagyon megnehezítették azok dolgát, akik ki akartak lépni,
nehogy mások is kövessék példájukat. Nagyszüleimmel beszélve a nehézségekről azt válaszolták:
Istenhez kell imádkoznom és ő majd megsegít” – idézte föl emlékeit Alexander atya.
„Ezek a szavak reményt gyújtottak szívemben, bátorsággal töltöttek el. Az Üdvözlégyet
és a Miatyánkot mondtam magamban, amíg katonaként őrt álltam. Imádkoztam és közel
éreztem magam Istenhez” – folytatta a kazah plébános. „A katonai szolgálat letelte
után megértettem, hogy Isten akarata az, hogy pap legyek. 2001-ben szenteltek föl
Astanában és nagyon boldog vagyok, hogy az érsekem, Thomas Peta itt van Kölnben egy
csoport fiatallal.” Alexander atya végül azt kérte a kazahsztáni hívek nevében a Pápától,
hogy imádkozzon országáért és áldja meg lakóit.