2005-08-19 17:33:52

A Pápa látogatása a Kölni Dómban


A rajnai hajóút után XVI. Benedek pápa látogatást tett a kölni Dómban, ahol lerótta kegyeletét a Napkeleti bölcsek ereklyéi előtt. A Dóm főbejáratán lépett be a templomba, majd végighaladt a központi hajón, ahol mozgássérült és értelmi fogyatékos fiatalok üdvözölték. A Három királyok ereklyéinél tett rövid látogatását követően a Dóm jobboldali ajtaján lépett ki a Roncalliplatzra, ahol 30 ezer fiatal várta, nevét skandálva, hosszú tapssal. Köszöntő beszédet mondott Joachim Meisner bíboros, kölni érsek, majd a Pápa üdvözölte az összegyűlt híveket.
A beszéde végeztével rövid látogatást tett Frings és Höffner bíborosok sírjánál, majd a városközponton áthaladva visszatért az érseki palotába. Köln történelmi városközpontjának 90%-a 1942-45 között teljesen elpusztult. Csak kevés palota és régi épület maradt meg. A háború alatt a Dóm is erősen megrongálódott.

A Dóm a város jelképe. 144 m hosszú, 86 m széles és 157 m magas, egy dombon fekszik. Az 1941-es ásatások folyamán, amikor a hívők számára akartak menedékhelyet építeni a légitámadások ellen, II. századi római villa padlózatát fedezték fel. A háború után felszínre kerültek egy kora-keresztény kori templom romjai, amelyet a VI. században kibővítettek és 870-ben helyettesítettek a „régi Dómmal”. Ennek a templomnak a külsejéről találunk miniatúrát az 1020-as Hillinus Kódexben, amelyet a Dóm könyvtárában őriznek.
Az 1164-ben Kölnbe hozott Három Királyok ereklyéi sok zarándokot vonzottak egész Európából. A Dóm káptalanja elhatározta egy új templom építését, de a Németországban elterjedt román építészeti stílussal szemben a francia katedrálisok gótikus stílusát választotta. 1248. augusztus 15-én kezdték meg az építkezéseket, de a munkálatok lassanként leálltak. Csak a 18.-19. század fordulóján, a német romantikának a középkori művészet iránti rajongása indította el a templom befejezését, amely végül 1880-ra készült el.
A három hajós Dómban számos művészeti alkotásban gyönyörködhetünk: a modern stílusú oltár Elmar Hillebrand műve, a hatalmas fakereszt, a legrégibb Nyugat-Európában fából faragott kereszt, a Jézus, Mária és a 12 apostol szobraival díszített kórus, a festmények, a Három királyok hódolását a kis Jézus előtt és a 48 királyt ábrázoló az ablaküveg díszítések. A központi oltár mögött találhatók a Napkeleti bölcsek, a város védőszentjeinek és Szent Félix, Nabore és Gergely ereklyéi. Az ereklyetartó a középkori művészet remeke ékkövekkel díszített aranyból készült. 153 cm magas, 220 cm hosszú, 110 cm széles, súlya 300 kg.
 







All the contents on this site are copyrighted ©.