2005-08-16 16:48:23

Petrásovics Kata és Nagy Lajos helyszíni beszámolója az előtalálkozókról


RealAudioMP3 A budapesti Egyetemi Lelkészség 35 fős csoportjával érkeztünk Németországba, pontosabban a bajorországi Pfeffenhasuen községbe, ahol Pákozdi István egyetemi lelkészünknek már több évtizedes jó kapcsolata van. A hívek leírhatatlan szeretettel és figyelmességgel vártak, fogadtak, kalauzoltak és láttak vendégül minket. Mind a családok, ahol laktunk, mind a helyi Kolping-szervezet, mind pedig az idősebbek szinte a tenyerükön hordoztak minket.

A négy napos előtalálkozó értékes programot tartalmazott: szociális segítségnyújtás, cipőválogatás az indiaiak részére, látogatások, találkozók. Voltunk pl. egy vidéki magángazdaságban, ahol éppen most kezdődik a sörkomló aratása. Gitáros magyar szentmisét mondtunk egy pici falu híveivel, akik azután grill-vacsorával vendégeltek meg minket. Elzarándokoltunk a festői Duna-kanyarban fekvő Weltenburgban, ahol, együtt imádkoztuk a déli kis hórát a bencés szerzetesekkel. Majd az itt töltött napjaink csúcsaként ötezer fiatallal vettünk részt a regensburgi dómban a számunkra tartott püspöki szentmisén és vesperáson. Itt a hangulat már egészen olyan volt, mint egy „igazi“ világtalálkozón: beat-mise hatalmas zenekarral és énekkarral, szűnni nem akaró taps, zászlólengetés, soknyelvűség, éreztük, hogy kezd kibontakozni 2005 pünkösdje, a fiatalok óriási öröme, találkozása, a katolikus egyház nagyságának, egységének átélése.

Még erősen bennünk élnek azok a napok, amelyeket áprilisban Rómában töltöttünk: mindketten ott voltunk II. János Pál pápa temetésén. Szinte minden nap újra meg újra bevillan a képe, a mosolya, az irántunk, fiatalok iránt mindig túlcsorduló szeretete. Valahogy folytatni akarjuk mindezt. Azt mondják, utolsó szavai ezek voltak: Mindig a fiatalokat kerestem, íme, most Ti jöttetek el énhozzám… - Ezt a szeretetet tudatosan fogjuk keresni Kölnben és az egész világtalálkozó alatt!

Nagyboldogasszony napján búcsúztunk el az előtalálkozó helyszínétől, Pfeffenhasuentől, és indultunk el Bonn felé, ahol 3500 magyar között lesz a helyünk, - reméljük ott is nagyszerű élményekben lesz részünk.







All the contents on this site are copyrighted ©.