2005-08-16 16:01:16

Kedden délután hivatalosan megnyílt a XX. Ifjúsági Világtalálkozó 


Kölnben Joachim Meisner bíboros, a város érseke, Düsseldorfban,Karl Lehmann bíboros, mainzi érsek, a Német Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Bonnban pedig Franz Josef Bode osnabrücki püspök, a Német Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottságának elnöke mutatta be az ünnepélyes, nyitó szertartást.
„Eljöttünk, hogy hódoljunk neki!” – ez a találkozó jelmondata, amelyet, csakúgy mint a helyszínt II. János Pál pápa választotta ki, és mivel ez XVI. Benedek pápa első nemzetközi apostoli látogatása, ezért máris két pápa világtalálkozójának nevezték el a fontos egyházi eseményt.
A világ minden részéről mintegy 800 ezer fiatal részvételére számítanak a szervezők. A legnépesebb csoportot természetesen a vendéglátó német fiatalok alkotják, őket követi a 100-110 ezer olasz fiú és lány, aki 100 püspök kíséretében utazik Németországba. Idén először vesznek részt a találkozón fiatalok a népi Kínából, mind a hivatalos, mind a földalatti egyház képviseletében. A fejlődő országok fiataljai számára szolidaritási alapot hoztak létre, amelyből segítséget nyújtanak az arra rászorulóknak.
XVI. Benedek, aki most először tér vissza hazájába pápaként, csütörtöktől vasárnapig lesz jelen a világtalálkozón.
A XX. Ifjúsági Világtalálkozó helyét és időpontját II. János Pál pápa 2002-ben, Torontóban, az előző találkozón jelentette be. Már akkor arra buzdította a fiatalokat, hogy kezdjék meg zarándoklatukat Köln felé. 2003. április 13-án, Virágvasárnap a Szent Péter téren, fiatal kanadaiak csoportja adta át a világtalálkozók keresztjét német társaiknak. A kereszt 2004. Virágvasárnapján kezdte meg zarándokútját a német egyházmegyékben, a Salus Populi Romani, - a rómaiak üdvössége Mária kegyképpel együtt és kedden érkezett meg a zarándoklat utolsó állomására.
Kölnben élénken él az Ifjúsági Világtalálkozókat meghirdető II. János Pál pápa emléke. Elkészült a hatalmas mozaikkép, amely Karol Wojtyłát ábrázolja, és amelyet a fiataloknak a világ minden részéről érkezett fényképeiből állítottak össze. Maga XVI. Benedek pápa, megválasztása után, az április 20-án bemutatott szentmisén így készült a kölni találkozóra: „A fiatalokra gondolok, akik II. János Pál pápa kiváltságos beszédpartnerei voltak. Már most szeretettel köszöntöm őket, abban a reményben, hogy találkozhatok velük Kölnben. Veletek, kedves fiatalok, akik az egyház és az emberiség jövője és reménye vagytok, továbbra is párbeszédet folytatok és meghallgatom elvárásaitokat, azzal a szándékkal, hogy elmélyítsétek találkozásotokat az élő és örökifjú Krisztussal”.







All the contents on this site are copyrighted ©.