2005-08-11 16:36:56

Karl Lehmann bíboros bemutatta a katolikus egyház katekizmusának német nyelvű kompendiumát


A Kölni Ifjúsági Világtalálkozó kezdeményezéseinek keretében mutatták be német nyelven augusztus 10-én, szerdán Mainzban a katolikus egyház katekézisének kompendiumát, amely olaszul június 28-án jelent meg. Karl Lehmann mainzi bíboros érsek, a német püspöki kar elnöke méltatta a kompendium szövegét, amely a kölni találkozó során a Weltbild és Pattloch kiadók közös standján lesz megtalálható, s amelyből 7000 példányt az ifjú önkénteseknek adományoztak.
A Vatikáni Rádiónak adott interjújában Lehmann bíboros XVI. Benedek pápa szavait idézve kommentálta a kompendium jelentőségét: „A katekizmus az egész egyháznak, minden egyes kereszténynek szól azért, hogy újult erővel kötelezhessék el magukat ebben a harmadik évezredben az evangelizáció és a hitre nevelés mellett. A minket érő számtalan üzenet közül általa megismerhetjük az Élet útját, Isten igazságát, amelyet Fia egyházára bízott – idézte ismét a Szentatya szavait Lehmann bíboros. Ugyanakkor nemcsak a hívőknek lehet hasznos a kompendium, hiszen az igazságra és igazságosságra szomjazóknak, vagy az egyszerű érdeklődőknek is számos információt nyújt. Ez az aspektus a katekizmus hagyományában korábban háttérbe szorult, inkább csak „belső használatra” szolgált.
Az elsősorban az etika terén felmerülő ún. modern kérdéseket nagyon „bölcsen” kezeli a kompendium – folytatta interjújában a német főpásztor -, így az élet vagy a béke etikájára vonatkozóan. Emellett rövid és tömör meghatározásokat is tartalmaz olyan témákat illetően, mint a polgári szolgálat, a fegyverkereskedelem vagy az ökológia. Ugyanez érvényes az egyház szociális tanításának alapvető elveire. Egyes esetekben igaz azonban – fűzte hozzá Lehmann bíboros -, hogy az összetettebb témáknál kissé bonyolult a megfogalmazás, amelyet a teológiai szaknyelv elvonttá tesz, ezért nem könnyen érthető. Természetesen ez az ára a tömörségnek és itt van szükség a katekéták magyarázataira, akik egyébként is fontos láncszemet alkotnak a hit átadásának folyamatában –ezt nem szabad elfelejtenünk – fejezte be gondolatát Karl Lehmann mainzi bíboros érsek.







All the contents on this site are copyrighted ©.