2005-08-10 15:58:54

Az ukrajnai görög-katolikus részegyház kedden bejelentette, hogy jelenlegi, lvovi székhelyét, Kijevbe helyezi át


Kijev: Lubomyr Husar bíboros, lvovi főérsek tájékoztatása szerint augusztus 21-től kezdve az ukrán fővárosban székel majd a helyi görög-katolikus egyház.
Husar bíboros, aki ettől kezdve a kijevi és galíciai főérsek címet viseli majd, májusban jelentette be a főérsekség székhelyének áthelyezésére vonatkozó döntést, hozzátéve, hogy a költözés véglegesen novemberben fejeződik be.
A Sztálin által betiltott uniátus egyházhoz, amely 1990-ben léphetett csak ki a katakombákból, jelenleg 5 és fél millió hívő tartozik, akik főleg az ország nyugati részein élnek. A moszkvai ortodox pátriárkátus a múltban már erőteljesen tiltakozott a görög-keleti főérsekség kijevi áthelyezése valamint egy esetleges görög-katolikus pátriárkátus létrehozása ellen. Az ukrajnai görög-katolikusoknak ezt a kívánságát a Vatikán soha nem támogatta, mivel nem kívánta még tovább fokozni a két egyház között már amúgy is meglévő feszültséget.







All the contents on this site are copyrighted ©.