2005-08-05 16:26:03

„A szerda délelőtti általános pápai kihallgatáson való részvétel váratlan ajándék és a Szentszékkel való egység jele volt” – nyilatkozták a kínai papok


Mint már arról beszámoltunk, szerdán délelőtt a VI. Pál kihallgatási teremben a kínai hivatalos egyház papjainak egy csoportja is jelen volt az általános pápai kihallgatáson. A nagyrészt 40 és 50 év közötti papok, szemináriumi lelki vezetők, és rektor-helyettesek kitörő lelkesedéssel válaszoltak a Szentatya hozzájuk intézett köszöntő szavaira. A csoport tagjai az AsiaNews-nak adott interjúban a következőket nyilatkozták a kihallgatás után:
„Valóra vált egy álom. Soha nem hittem volna, hogy ilyen közelről láthatom a pápát.” „Nagyon megható volt. Kínában sokan irigyelnek majd bennünket ezért a váratlan ajándékért.” „Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehettem, ezzel a váratlan utazással kifejezhettük egységünket Péter Székével”.
A kínai atyák egyöntetűen hangsúlyozták, hogy mindnyájuk számára meglepetés volt a pápai kihallgatáson való részvétel. Európai utazásuk során Németországot és Olaszországot keresték fel. A látogatás célja a spirituális és pszichológiai továbbképzés, valamint a bencés lelkiséggel való megismerkedés volt. A bajorországi Sankt Ottilien bencés apátságban két héten át lelkiségi és pszichológiai tanfolyamon vettek részt, amit úgy értékeltek, mint egyedülálló alkalmat papi hivatásuk jelentőségének elmélyítésére. Az 1966-76 között Kínában lezajlott ún. kulturális forradalom idején bezárták a szemináriumokat, a papokat tömegesen letartóztatták és bebörtönözték. Ezért az országban hiányzik az 50-60 éves papok korosztálya. A papok egy része vagy nagyon idős, akiket még a II. vatikáni zsinat előtt képeztek ki, vagy pedig nagyon fiatal, akik még nem tehettek szert lelkipásztori tapasztalatokra.
A kínai papok, szemináriumi vezetők csoportja az elmúlt héten az észak-olaszországi Camaldoli apátságban ismerkedett meg közelebbről a bencés szerzetesek életével és a rend szabályaival. „Szent Benedek Regulája, amely az imát és a munkát egyesíti, figyelembe véve a személy fizikai és spirituális szempontjait, összhangba hozva az egyént és a közösséget, kiváló eszköz a papképzés számára Kínában is” – mondta a csoport egyik tagja. A kínai atyák csak a kihallgatás előtti estén tudták meg, hogy másnap délelőtt alkalmuk lesz találkozni a Szentatyával. A 6000 férőhelyes VI. Pál terem bal oldali szektora első soraiban kaptak helyet, azok között a kiváltságosok között, akik személyesen is köszönthetik a Pápát. XVI. Benedek, elhaladva a hívek sorfala előtt, megállt, hogy néhány szót váltson velük, majd katekézise után „különleges szeretettel” üdvözölte őket a zarándokcsoportok között. A papok egy kínai nyelvű Bibliát nyújtottak át a Szentatyának, mindannyiuk aláírásával és jókívánságaival.
Megfigyelők feltették a kérdést, hogy ez az epizód vajon nem jelzi-e előre a Kína és a Szentszék közötti diplomáciai kapcsolatok felvételét. Pozitív jel, hogy az elmúlt hónapok során Kínában két püspökszentelésre került sor, mind a Szentszék, mind pedig a pekingi kormány jóváhagyásával. Egy vatikáni vélemény szerint nincs szó diplomáciai gesztusról, pusztán a Pápa iránti szeretet megnyilvánulásáról – tájékoztat még az Asianews.







All the contents on this site are copyrighted ©.