XVI. Benedek pápa szerda délelőtti katekézise

Aosta-völgyi nyaralásom után, mai találkozónkon tovább folytatjuk a vesperás liturgiájáról szóló elmélkedésünket, amelyet már régen, még szeretett II. János Pál pápa idejében megkezdtünk –mondta szerda délelőtti katekézisében XVI. Benedek pápa. Ez alkalommal gondolatait a 124. zsoltárhoz fűzte, amely arról szól, hogy Isten védelmezi övéit. Ideális ima azok számára, akik elzarándokolnak Sion hegyére, hogy a templomban találkozzanak az Úrral.
A zsoltár bizalmat ébreszt az Úrban és egy rövid imát is tartalmaz. Első mondata azt hirdeti, hogy „Akik az Úrban bíznak, olyanok, mint Sion hegye, amely nem inog meg, hanem áll örökké.” Sion hegye ugyanis Isten jelenlétének köszönheti szilárdságát, mivel az Úr – egy másik zsoltár szavai szerint – a hívő számára menedék, vár, szabadító, szikla, védőpajzs, az üdvösség záloga”. Az Istenben bízó akkor is szilárdan megőrzi hitét, amikor magány és ellenségeskedés veszi körül, amikor kockázatokkal kell szembe néznie. Izajás próféta tanúsága szerint Isten ezekkel a szavakkal fordul a hívőkhöz: „Nézzétek, egy követ helyezek el a Sionon, egy értékes szegletkövet, egy erős alapkövet. Aki hisz, nem inog meg”.
A zsoltáros szerint a hívők bizalmát még az is alátámasztja, hogy az Úr megvédi népét, csakúgy, mint ahogy a Jeruzsálemet körülölelő hegyek természetes erődítményként, bástyaként védelmezik a várost. Zakariás próféta arról tesz tanúságot, hogy Isten így szól Jeruzsálemhez: „Magam leszek a tüzes fal körülötte, és én leszek a dicsősége”.
A zsoltár szerzője ebben az Isten iránti feltétlen bizalom légkörében szól az „igazakhoz”. Helyzetük lehet aggasztó a gonoszok miatt, akik rájuk akarják kényszeríteni hatalmukat. Fenn áll annak a kísértése is, hogy a rossz bűntársaivá válnak, hogy elkerüljék ezáltal a rájuk váró súlyos csapásokat, de az Úr megvédi őket az elnyomóktól. „A gonoszság uralma nem marad meg azon a földön, amely az igazaknak jutott: nehogy az igazak keze is a gonosz után nyúljon.”
A zsoltáros végül azért fohászkodik az Úrhoz, hogy tegyen jót a „jókkal”, a tiszta szívűekkel, illetve azt sugallja, hogy űzze el a gonoszokat. Egyrészt szerető atyaként forduljon az igazak felé, akik magasba emelik a becsületesség, a tiszta lelkiismeret fáklyáját, másrészt legyen igazságos bírája mindazoknak, akik a rossz görbe útját választották, amely csak a halálba torkollhat.
A zsoltár a hagyományos „shalom”, Békesség Izraelnek!- felszólítással zárul, mintegy rímként Jeruzsálem szent városának nevére. A köszöntés a remény kívánságává válik – mondta katekézisében a Szentatya, idézve Szent Pál szavait: „Béke és irgalom mindazoknak, akik e szabályt követik, és Isten Izraelének.”
Szent Ágoston a zsoltárt kommentálva szembe állítja azokat, akik görbe utakon járnak, azokkal a tiszta szívűekkel, akik nem távolodnak el Istentől. Az elsőkre a gonoszok sorsa vár, de mit remélhetnek a tiszta szívűek? A hippói püspök, abban reménykedve, hogy hallgatóival együtt ő maga is ez utóbbiak közé tartozik majd, felteszi a kérdést: „Mi lesz örökségünk? Hol lesz a hazánk? Mi lesz a neve?” Válaszként a békét jelöli meg. „A béke nevével köszöntünk benneteket, a békét hirdetjük. A mi békénk Krisztus”. Szent Ágoston buzdítással fejezi be szavait: „Legyünk Isten Izraele, ragaszkodjunk a békéhez, mivel Jeruzsálem annyit jelent, mint a béke látomása és mi Izrael vagyunk: az az Izrael, amely felett a béke uralkodik”.