2005-07-27 14:59:00

A jelenlegi terrorista akciók nem a kereszténység ellen irányulnak – mondta a Pápa Les Combes-ban újságírói kérdésekre válaszolva.  


„A világon pusztító terrorista merényleteket nem tekinthetjük a Kereszténység elleni támadásoknak, hanem céljuk ennél általánosabb” – mondta a Pápa újságírói kérdésekre válaszolva azt követően, hogy hétfőn délután nyaralóhelyén zárt ajtók mögött találkozott az aostai egyházmegye papjaival. A Pápa továbbá még annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Iszlámban vannak olyan „elemek, amelyek elősegíthetik a békét” és ezeket kell előnyben részesíteni a negatív jelenségekkel szemben.
„Alpesi nyaralása során a Pápa nem hagyta maga mögött az emberiség szenvedéseit” – mondta Navarro Valls szentszéki szóvivő a VR olasz nyelvű műsorának adott nyilatkozatában. A szóvivő arról is hosszabban beszélt, hogy a Szentatya alpesi tartózkodása csak részben volt pihenés, hiszen naponta több órát töltött az íróasztal mellett. Már az első nap világossá vált, hogy munkában töltött nyaralásról lesz szó. A Pápa pihent, de sokat dolgozott is. Gyakorlatilag két részre osztotta a napot. Délelőtt tanulmányokat folytatott és főként sokat írt, délután pedig hosszú sétákat tett ezekben a csodálatos Valle d’aostai hegyekben. Voltak olyan órák, amikor a Szentatya valóban azonosult a természettel és amint ő maga megfogalmazta: nem hitte volna, hogy egyszer ezen a gyönyörű hegyvidéken fog sétálni.
A Pápa alpesi tartózkodása idején súlyos terrorista akciókra került sor a világ több részén. Ezzel kapcsolatban a szóvivő azt mondta, hogy a Szentatya a pihenés időszakában sem feledkezik meg az emberiség gondjairól. Ezek az emberiséget marcangoló súlyos tettek jelen voltak imáiban és szentmiséjében, de nyilvános szereplései alkalmával is foglalkozott velük, pl. a két vasárnapi Úrangyala imádság során. Az aostai papokkal történt találkozással kapcsolatban a szóvivő azt mondta, hogy magán jellegű eseményről volt szó, a papok kérték ezt a találkozót, hogy megoszthassák a Pápával lelkipásztori aggodalmaikat, problémáikat és örömeiket, tehát mindazt, ami szolgálatukkal együtt jár.
Amint már jeleztük XVI. Benedek pápa alpesi vakációja a vége felé közeledik. A Pápa július 28-án, csütörtökön este tér vissza Rómába. A tervek szerint délután 5 órakor hagyja el a Les Combes-i házat és gépkocsival az aostai Saint-Christophe repülőtérre indul, ahonnan gépe fél hatkor emelkedik fel a levegőbe. 18 óra 40 perckor már meg is érkezik Róma ciampinói repülőterére. Innen anélkül, hogy visszatérne a Vatikánba azonnal nyári rezidenciájára, Castel Gandolfóba utazik.

 







All the contents on this site are copyrighted ©.