Július 16-a a Kármel-hegyi Boldogasszony liturgikus ünnepe

Az Egyház egy hónappal Mária mennybevételének nagy ünnepe előtt tartja a Kármel-hegyi Szűzanya ünnepét. A Kármel-hegyi Szűz mindnyájunkat Krisztushoz vezet el és életünket szüntelen önátadássá alakítja át. A Kármel-hegy ezáltal egy olyan egyháznak a szívévé, középpontjává válik, amely Istenre szegezett tekintettel imádkozva halad előre zarándokútján – írja szombati számában az Osservatore Romano vatikáni napilap.
A Kármel-hegyi Boldogasszony skapuláréjának története
A keresztes hadjáratok idején, amikor a szentföldet visszahódították a kereszténység számára, a Kármel hegyén ott, ahol Illés próféta élt hajdan tanítványaival, szerzetesi közösség alakult. Életcélul tűzték ki, hogy a Szűzanyát különleges szeretettel tisztelik engesztelésül azokért, akik szerte a világon ezt nem teszik. Templomot építettek a Szűzanya tiszteletére, ahol naponta hétszer összejöttek, hogy napi munkájukat és a nap különböző óráit a Szűzanyának szenteljék imával és énekkel, földi életüket fölajánlva neki. Nagyon szigorú vezeklő élettel, böjtöléssel engeszteltek a bűnösökért. Amikor később a muzulmánok elözönlötték és meghódították a szentföldet, az addigra már nagyon sok tagot számláló szerzetesi közösség menekülni kényszerült. A keresztény Európában alapítottak új kolostorokat, megtartva az eredeti eszmét. Szigorú életmódjuk azonban sokak nemtetszését váltotta ki. Még a pápánál is hamis vádakkal illették őket a fejedelmek. III. Honorius pápát arra késztették, hogy oszlassa fel a rendet. Ebben a nehéz órában a rend generálisa könnyek között és szigorú vezekléssel Úrnőjéhez fordult, hogy vegye személyes oltalmába rendjüket, és hogy ennek igazolásául a szentatya részére egy kézzelfogható jelt is adjon. A Szűzanya meg is jelent III. Honorius pápának és fölkérte, hogy az ő oltalma alatt álló rendet védje meg. Ugyanaznap, 1251. júl. 16-án megjelent a vezeklő Stock Simon rendi generálisnak is a Szűzanya négy angyal kíséretében és átadta neki a rend skapuláját, mondván: “Aki ezzel a ruhával fölöltözve hal meg, nem fogja elszenvedni a pokol tüzét. Íme, az üdvösségnek egy jele, veszélyekben oltalom, békéteknek és örök szövetségemnek záloga.” Ennek a ruhának a híre gyorsan elterjedt és nemsokára mint a jó halál zálogának jelét hordták azok is, akik azelőtt ellenezték. Pápák, kardinálisok, királyok, püspökök, papok és keresztények milliói öltötték magukra már. Az alapítók szándéka szerint a skapulárét viselőnek két feladata van: 1. a másokért való engesztelés, imádság, lemondás, vezeklés, lelkének megmentése érdekében. 2. teljes ráhagyatkozás a Szűzanya vezetésére.
A skapuláré fölvétele többnapos előkészület és önvizsgálat után ajánlatos, a mindennapi zajtól való visszavonulás, böjt és ima után. A felvétel napja pedig folyjon egybe a Szűzanya szeplőtelen Szívének fölajánlásával. XII. Pius pápa szavai szerint a skapuláré a Mária szeplőtelen Szívéhez való önfelajánlás komolyságnak nyilvános jele. Mindkettő – tehát a skapuláré és az önfelajánlás - megfelel annak, amit a Szűzanya a világ megmentéséért Fatimában kíván tőlünk. A skapuláré 700. évi jubileumára kiadott írásában elsőnek sorolja fel XII. Pius pápa a skapulárét azok között az ájtatosságok között, amelyek által a szellemünk a természetfölötti tanítással gazdagodik, lelkünket pedig az erények gyakorlására fölbátorítja.
A “szombati privilégium”
1322. márc. 3-án, tehát 71 évvel Stock szent Simonnak való megjelenése után, XXII. János pápa “Sabbatina” nevezetű bullájában megerősíti azt, amit a Szűzanya Szt. Simonnak megígért: “aki a skapulárét egész életében magán hordja, az életformájának megfelelő szemérmességet megtartja, naponta végzi a zsolozsma imaóráit, ha életformája erre kötelezi mint szerzetest, vagy papot, illetve a feladott imát elmondja naponta, hetente egyszer böjti-, vezeklési napot tart a Szűzanya tiszteletére engesztelésképpen, azt ő személyesen fogja kiváltani a halála utáni szombaton a tisztítótűzből”.
Az egyház azóta sem szólt e “privilégium” ellen, sőt X. Szent Pius pápa felújította ennek elfogadását, amikor 1910. dec. 16-i dekrétumában kiemeli, hogy mindenki, aki az előzetesen fölvett szövetskapuláré helyett skapuláré érmet visel, minden búcsúban és kegyelemben részesül, beleértve a szombati privilégiumot is. A világban élők természetesen nem kötelezhetők heti háromszoros szigorú böjtre, ezért a Szentatya a skapulárét föladó papot fölhatalmazta, hogy helyette egy, az életformához szabott napi ájtatossági gyakorlatot rójon a felvevőre. Ez történhet általában az érem megcsókolásával és a Hiszekegy elmondásával is. Marad azonban, hogy a szerdát, pénteket és szombatot a lehetőségek szerint tartsa meg, mint engesztelő napot. Ez a kis darab megáldott szövet vagy érc emlékeztesse a viselőjét a vállalt kötelezettségre. A Szűzanya ígéretei nem annyira az anyaghoz, az érchez kötődnek, mint inkább ennek megáldott voltához és a mindennapi emlékezéshez, amivel naponta megújítjuk gyermeki szeretetünket a Szűzanya iránt. Tehát a megáldott anyag (szentelmény) és a hozzáfűzött ima képes arra, hogy a megígért kegyelmeket közvetítsék. Ezek viszik a viselőt egy bensőséges, gyermeki, szent és mindenben bízó és kitartó közelségbe a Szűzanyához. Ezeket “ölti magára” aki skapuláréba öltözik. Ezt a “ruhát”, a Szűzanyának ajándékozott gyermeki lelkületet kell ápolnia és óvnia egy életen át. Akkor megvalósul az, amit Mária gyermekeire mondani szoktak: Mária gyermeke sohase vész el!
A skapuláré érem
1910. december 16-án a Szent Officium által kiadott dekrétumban X. Szent Pius pápa meghatározta, hogy a nem-rendtagok, akik vállalták a skapuláré hordásával kapcsolatos feladatokat, a skapuláré helyett érmet is viselhetnek, miután első alkalommal a szövet-skapulárét fölvették. A skapuláré érem az egyik oldalon Jézus Szívét, a másik oldalon a Skapuláré Szűzanyát ábrázolja, és egy pap az ennek megfelelő áldásformulával meg kell szentelje. A skapuláré kegyelmeinek elnyeréséhez az érmet éjjel-nappal kell hordani, elvégezve a napi imát.