2005-07-14 17:18:36

A kölni zsinagóga gyülekezete készülődik a pápa fogadására


Köln: Az 1700 éves múlttal rendelkező kölni zsinagóga gyülekezete komoly előkészületeket tesz XVI. Benedek pápa zsinagógai fogadásának előkészítésére. A német pápának egy német zsinagógába tervezett – és máris történelminek nevezett - látogatására a XX. Ifjúsági Világtalálkozó keretében kerül sor. Az ünnepi találkozó során Abraham Lehrer, a kölni zsidó hitközség világi elnöke és Netanel Teitelbaum, a gyülekezet rabbija végül pedig maga a Szentatya mond beszédet – nyilatkozta kedden a zsinagóga szóvivője, hozzáfűzve: „Nagy megtiszteltetés és öröm számunkra, hogy a Pápa elfogadta a meghívásunkat”.
A Vatikán eddig még nem tette közzé a pápa kölni látogatásának hivatalos programját, ám Hans-Joachim Meissner kölni bíboros érsek a pápával folytatott vatikáni megbeszélései után éppen a Vatikáni Rádióban tartott sajtókonferencia során, mint vendéglátó főpásztor jelentette be a pápa szándékát, hogy felkeresi a kölni zsinagógát. A zsinagóga elöljárói szerint a pápalátogatásra minden valószínűséggel augusztus 19-én kerül sor. A látogatásnak, éppen 60 évvel a II. világháború befejezése után nagy, jelképes ereje van – hangsúlyozta a zsinagóga szóvivője, utalva a kölni érsek hasonló kijelentésére. „Legyen ez a látogatás erőteljes jelzés arról, hogy a múlt szörnyűségei soha meg ne ismétlődjenek!” – adott hangot a szóvivő a gyülekezet reményének. Az ötezer lelket számláló kölni zsinagóga gyülekezete a legősibb az észak-Alpok térségében.







All the contents on this site are copyrighted ©.