2005-07-04 16:29:55

Madrid érseke a Pápánál


XVI. Benedek pápa hétfőn délelőtt kihallgatáson fogadta Madrid érsekét, Antonio Maria Rouco Varela bíborost, majd a VI. Pál teremben találkozott a spanyol főváros 1600 zarándokával, akikhez anyanyelvükön intézett beszédet. A Pápa és a spanyol hívek találkozására abból az alkalomból került sor, hogy most ért véget Madridban a főegyházmegye szinódusi ülésszaka, amely a „hit átadása az egyházi közösségen belül” témával foglalkozott. A madridi hívek római zarándoklata hálaadás akart lenni a múlt év novemberében kezdődött szinódus gyümölcseiért, az egyház új Legfőbb Pásztora iránti szeretet és ragaszkodás kifejezésével együtt.
A kihallgatás elején a Szentatyát Antonio Maria Rouco Varela bíboros köszöntötte. Utalással az azonos neműek házasságát megengedő spanyol törvényre, azt mondta, hogy az a társadalom, amely úgy él, mintha Isten nem létezne, nem csak a hitet tagadja meg, hanem magát az emberi értelmet is elutasítja.
XVI. Benedek pápa beszédében a főegyházmegyei szinódus jelentőségét méltatva a valódi emberi értékekben szűkölködő és széttöredezett társadalomról beszélt, arra kérve a hívő emberek közösségét, hogy az evangélium világosságával, a szeretettel és az igazság közvetítésével alakítsák át ezt a mai társadalmat. A madridi egyház – állapította meg a Pápa – jelen akar lenni a mindennapi élet összes területén, a tömegtájékoztatás eszközein keresztül is. Ez nagyon fontos szempont, mert a Lélek arra sürget bennünket, hogy minden embernek elvigyük azt a szeretetet, amelyet Isten Jézusban mutatott meg nekünk. Ez a szeretet figyelmes, nagylelkű és feltételek nélküli és azoknak is szól, akik nem akarják meghallani, vagy egyenesen visszautasítják azt. A Pápa, jóllehet nem tett kifejezett utalást az azonos neműek házasságát megengedő törvényre, a keresztény család példáját alkalmazta az egyházi közösségre. Ez a közösség olyan, mint egy nagy család a hitben, amelynek tagjait mély és titokzatos kötelék fűzi egybe és amelyben Isten jelenléte teremti meg az egységet. A Szentatya végül Mária, a Legszentebb Szűzanya oltalmát kérte a madridi főegyházmegye hívei számára, majd apostoli áldását adta az 1600 madridi zarándokra és az egyházi közösség minden tagjára.  







All the contents on this site are copyrighted ©.