2005-06-29 16:22:36

II. János Pál boldoggá avatási eljárásának megkezdése


Róma város védőszentjei, Szent Péter és Pál apostolok ünnepének vigíliáján, kedden este hét órakor kezdődött a lateráni Szent János székesegyházban az az ünnepélyes vesperás, amely során Camillo Ruini bíboros, a Pápa római helynöke hivatalosan megnyitotta II. János Pál pápa boldoggá avatási eljárásának egyházmegyei szakaszát. Egyedülálló eseményre került sor, mivel mindössze 87 nappal Karol Wojtyła pápa halála után megkezdődhetett boldoggá avatási eljárása. XVI. Benedek pápa felmentést adott ugyanis az egyházi törvénykönyv előírása alól, amely 5 év várakozási időt ír elő. A zarándokok, nagy részük Lengyelországból, főleg Krakkóból érkezett, már kora reggeltől kezdve megtöltötték a bazilika előtti teret, és akik nem fértek be a zsúfolásig megtelt templomba, a téren, kivetítő vásznakon követték a szertartást. Mintegy 40 bíboros, 50 püspök volt jelen, közöttük Angelo Sodano bíboros államtitkár, a bíborosi kollégium dékánja, valamint helyettese Leonardi Sandri érsek, továbbá a meghatottsággal küzdő Stanislaw Dziwisz érsek, Wojtyła pápa 39 éven át hűséges magántitkára, most pedig utóda a krakkói érseki székben. Az olasz közméltóságokat Pier Fernando Casini, a képviselőház elnöke, továbbá Walter Veltroni Róma főpolgármestere képviselte, jelen volt Giulio Andreotti örökös szenátor is. Bíborosok, püspökök, szerzetesek és világi hívek, akik már a temetés napján hosszas éljenzéssel, a világszerte ismertté vált „santo subito” („azonnal szent”) kifejezéssel kérték II. János Pál kanonizálását, most állva, hatalmas, hosszan tartó tapssal fogadták Ruini bíborosnak bejelentését, hogy Karol Wojtyła mostantól kezdve „Isten szolgája”.
A vesperás elimádkozása után elsőként Camillo Ruini bíboros, majd Gianfranco Bella prelátus, megbízott bíró, Mons. Francesco Maria Tasciotti, mellérendelt bíró, Giuseppe D’Alonzo atya, az igazság védelmezője, Promotor Iustitiae, továbbá a jegyzők, Marcello Terramani, Giuseppe Gobbi és Francesco Allegrini tették le a latin nyelvű esküt, mindnyájukat a római bíboros helynök nevezte ki. Arra kötelezték el magukat, hogy Isten nevében hűségesen eleget tesznek a rájuk bízott feladatnak, mindazzal kapcsolatban, ami Isten szolgája, II. János Pál pápa életére, erényeire, valamint a neki tulajdonított imameghallgatásokra, csodákra vonatkozik. Titoktartást fogadtak a tanúvallomásokat illetően, valamint arra esküdtek, hogy semmiféle ajándékot nem fogadnak el, amelynek bármilyen módon köze lehet az eljárás lefolytatásához.
Ruini bíboros a szertartást lezáró beszédében emlékeztetett rá, hogy május 13-án, a fatimai Szűzanya liturgikus ünnepnapján, éppen a lateráni székesegyházban, a római papokhoz intézett első beszédében jelentette be, hogy eltekintenek az április másodikán elhunyt II. János Pál pápa esetében a boldoggá avatási eljárás megkezdéséhez szükséges öt éves időszaktól. Ismételten köszönetét fejezte ki ezért XVI. Benedek pápának, mind a római, mind a krakkói egyházmegye, illetve az egész világ nevében, majd részletesen ismertette Karol Józef Wojtyła életútját, kiemelve életszentségének legfőbb jellemzőit, kezdve pápasága első buzdításától, amely örökre bevésődött a világ emlékezetébe: Ne féljetek! Nyissátok ki, sőt tárjátok szélesre a kapukat Krisztus előtt!” Felejthetetlen az egész emberiség iránti szeretete és gondoskodása, amely arra késztette, hogy fáradhatatlanul munkálkodjon a háborúk minden áron való elkerülése, a béke érdekében, hogy felemelje szavát a legszegényebb népek, a föld legutolsóiként számon tartottak, kisemmizettek érdekében, hogy megvédje a minden ember sérthetetlen méltóságát, fogantatásától természetes haláláig, hogy oltalmazza a családot és az igazi emberi szeretetet. Nem felejthetjük távolba látó bátorságát, amellyel hozzájárult az Európát kettéosztó fal ledöntéséhez, amellyel hirdette Európa keresztény gyökereit. Nagylelkűen tevékenykedett a keresztények egységéért, azért, hogy a vallások a béke hordozói legyenek. Lefegyverző őszinteséggel kért bocsánatot az egyház gyermekeinek bűneiért, miközben erőteljes ragaszkodással védelmezte az egyház és Krisztus közötti eltéphetetlen kapcsolatot és a katolikus tanítás integritását.
Ruini bíboros, akinek beszédét több ízben is hosszú taps szakította félbe, végül arra szólította fel a híveket, hogy imádkozzanak II. János Pál pápa boldoggá avatási eljárásának mielőbbi befejezéséért.  







All the contents on this site are copyrighted ©.