2005-06-27 15:59:37

XVI. Benedek pápa megjelölte a következő békevilágnap témáját
 


„A béke az igazságban rejlik” – ezt a témát választotta a Szentatya pápasága első békevilágnapjára, melynek hagyományos dátuma január elseje. A világnappal kapcsolatos közleményt a Szentszék sajtóterme adta ki június 25-én. A közlemény szerint a világnapra szánt üzenet majd elmélyíti azt az értékes lelkipásztori örökséget, amelyet a II. Vatikáni Zsinat Gaudium et Spes apostoli konstitúciója tartalmaz. Ez a dokumentum, amelyet 50 évvel ezelőtt VI. Pál pápa tett közzé, leszögezi, hogy az emberiség nem lesz képes minden ember számára valóban emberséges világot felépíteni, ha nem keresik megújult lélekkel a béke igazságát. A béke igazsága abból a tényből ered, hogy „a rend gyümölcse, amelyet isteni Alapítója lehetőségként az emberi társadalomnak ajándékozott, és a mind tökéletesebb igazságosságra szomjúhozó embereknek kell megvalósítaniuk” – olvassuk a Gaudium et Spes 78. pontjában. A béke igaz, mert megfelel annak a vágynak, amelyet a Teremtő minden ember szívébe beleírt. Az emberi természetnek jogos elvárásai vannak: ezek közé tartozik az igazságosság vágya, azaz, hogy mindenki kapja meg azt, ami őt megilleti. A béke a nyugalom rendje és az igazi megbékélés az emberek és a társadalmak között. Az igazság megvilágít, megláttatja a hiteles emberi kapcsolatok útját, lehetővé teszi a tévedések kijavítását, a kiengesztelődést önmagunkkal és másokkal. XVI. Benedek pápa üzenetét a 2006-os békevilágnapra előreláthatólag decemberben teszik közzé.  







All the contents on this site are copyrighted ©.