2005-06-25 13:18:08

XVI. Benedek pápa szombaton délelőtt közös kihallgatáson fogadta a Pápua Új-Guineai és Salamon-szigeteki püspököket


XVI. Benedek pápa szombaton délelőtt közös kihallgatáson fogadta mindazokat a Pápua Új-Guinea-i és Salamon-szigeteki püspököket – összesen 27 főpásztort – akikkel az elmúlt napokban már egyenként is találkozott vatikáni ad limina látogatásuk alkalmából.
A Pápa Szent Péter apostol első levelének szavaival fordult a Dél-csendes óceániai két sziget-ország főpásztoraihoz: „Bőven részesüljetek kegyelemben”, majd biztosította püspök testvéreit a gondjaikra bízott hívekkel együtt, hogy állandóan imádkozik értük. Az óceániai főpásztorok hosszú utat tettek meg, hogy eljussanak Péter és Pál apostolok sírjaihoz és ezáltal is becsben tartják azt, hogy a Róma püspökével egységben lévő katolikus egyház mily hatalmas spirituális és morális örökséget adott az egész világnak. Jézus Krisztus ma is vonzerőt jelent az óceániai sziget-nemzeteikben élő emberek számára és még nagyobb hitet kér tőlük. A püspököktől is választ vár hívó szavára, hogy egyházaikban még hatékonyabban hirdessék Jézus Krisztus evangéliumát. A Szentatya emlékeztetett arra, hogy a Pápua Új-Guineán és a Salamon-szigeteken a közelmúltban tartott egyházi találkozók során világosan kirajzolódott a fiatalok egyre növekvő szerepe az egyház küldetésében, valamint az, hogy a misszionáriusok nagylelkűen szolgálják az itt élő embereket, és hogy örvendetesen megnövekedett a papi és szerzetesi hivatások száma Ám e pozitív tények mellett a főpásztorok tisztában vannak az előttük álló számtalan problémával is. A kihívásokra azzal válaszolhatnak, ha híveik előtt bátran tanúbizonyságot tesznek Krisztusról, ha új utakat keresnek a hit továbbadására, hogy az evangélium ereje mindinkább átitassa az emberek gondolkodását, ítéletalkotását és magatartását. A Szentatya a főpásztorok lelkére kötötte az egymás közötti egyetértést, a papjaikról való gondoskodást, a papi és szerzetesi képzést. A papokkal kapcsolatban kiemelte a személyes áldozathozatalt a szolgálaban és a papi identitás megtartását, amely nem azonos a világi rangokkal és címekkel, sem pedig a szociális vagy politikai elkötelezettséggel. A papok életstílusát az egyszerűség, a tisztaság, az alázatos szolgálat jellemezze, amely másokat is hasonló magatartásra indít. Az Eucharisztia Évében a püspökök még tudatosabban buzdítsák papjaikat arra, hogy legyenek hűségesek ehhez az elkötelezettséghez, amely a papi élet és küldetés tetőpontja. A Szentatya beszédében még megemlékezett a katekéták által végzett fontos szolgálatról. Az Óceánia-szinódus alkalmával a püspökök örömmel megállapíthatták, hogy a laikus hívek egyre nagyobb szerepet játszanak az egyház evangelizáló küldetésében. XVI. Benedek végül arra biztatta a Pápua Új-Guinea-i és Salamon szigeteki főpásztorokat, hogy reménykedve tekintsenek előre és hirdessék Jézus Krisztus evangéliumának örömhírét.
  







All the contents on this site are copyrighted ©.