Emlékhely Czestochowában a XX. század vértanú és hitvalló főpásztorainak

A czestochowai Mária szentélyben a tervek szerint jövő májusban, állandó emlékhelyet nyitnak a XX. Század kelet-európai vértanú, hitvalló főpásztorai, papjai számára. A kegyhely épületegyüttesének egy termében állítják ki azokat a fényképeket, kegyképeket, személyes, használati tárgyakat, emlékképeket amelyek Maria Teresa Carloni, olasz misztikus hagyatékát képezik. A kezdeményezésről Alberto Di Chio bolognai kanonok számolt be a Vatikáni Rádió "Európa Falak Nélkül" c. olasz nyelvű műsorában. A választás azért esett éppen Czestochowára, mivel Maria Teresa Carlonit mély barátság fűzte Isten szolgájához, Wyszynski bíboroshoz, továbbá II. János Pál pápa is számos alkalommal fogadta őt magánkihallgatáson. A szentély pálos szerzetesei ajánlották fel Glemp bíboros egyetértésével, hogy állandó helyet biztosítsanak a hagyatékban őrzött tárgyaknak.
Alberto Di Chio kanonok az interjúban röviden ismertette az 1919-83 között élt olasz misztikus nő csaknem 30 éven át tartó rendkívüli küldetésének történetét. Ezt a misszióját, amely a kommunista rezsimek szenvedő egyházainak lelki és anyagi megsegítése volt, XII. Piusz pápától kapta, és folytatta három utóda pápasága során. Maria Teresa Carloni rendkívül kiterjedt levelezését, amelyet többek között Beran, Wyszynski, Seper, Slipyj bíborosokkal folytatott, továbbá a kelet-európai országokban tett számtalan utazásáról, a főpásztorokkal való találkozásairól szóló dokumentációt Di Chio kanonok két kötetben gyűjtötte össze. Az első kötet, amelynek címe „Egy nő az egyház szívében” – II. János Pál, az üldözött egyházból, távoli országból érkezett Pápa, péteri szolgálatának 25. évfordulójára jelent meg 2003-ban. A második, még gazdagabb dokumentációval, fényképekkel illusztrált kötet, „A Lélek fuvallata a történelemben” – 2004-ben látott napvilágot, a következő alcímmel: Maria Teresa Carloni küldetése és élete lelkiatyja tanúságtétele szerint.
A könyv számos, dokumentumokkal alátámasztott információt tartalmaz az olasz misztikus és Mindszenty bíboros többszöri találkozására vonatkozóan is. A kötet ajánlása, amelyhez Tomás Spidlik cseh bíboros írt előszót, így hangzik: „Isten Egyházainak, amelyek az üldöztetés után elnyerték a szabadságot: azért, hogy vértanúik emléke ne legyen hiábavaló”.
Di Chio kanonok elmesélte például XII. Piusz pápa pásztorbotjának történetét. Eugenio Pacellit 1917. május 13-án, tehát a Szűzanya fatimai jelenése napján szentelték püspökké a Sixtusz kápolnában. Ez a tény egész főpásztori, majd péteri tevékenységére nagy hatással volt, és rendkívül nagy jelentőséget tulajdonított a Szűzanya kérésének, vagyis az ateista Oroszország megtérésnek. (Ebből a célból szorgalmazta egy bizánci rítusú orosz katolikus szerzetesnői kolostor létrejöttét Rómában. A csaknem 50 éve működő, Mária elszenderüléséről elnevezett közösség tagjai ma is Oroszországért, a római katolikus és az orosz ortodox egyház közeledéséért imádkoznak). XII. Piusz 1958-ban pásztorbotját megtisztelő barátsága jeléül Maria Teresa Carloninak ajándékozta, aki – méltatlannak érezve magát erre a nagy ajándékra – 1962-ben tovább adta azt Wyszynski bíborosnak. A lengyel prímás egy évvel később a szovjet határ mentén fekvő Drohiczyn főpásztorának ajándékozta tovább XII. Piusz pápa pásztorbotját, abban reménykedve, hogy amikor összedől a kommunizmus, akkor az éppen aktuális főpásztor fog elsőnek belépni az ateizmus földjére. XII. Piusz pásztorbotját ma is a drohiczyni főpásztor, Antoni Pacyfik Dydycz őrzi, mint – ahogy a könyvben az általa írt levélben olvashatjuk – „a totalitárius rendszer általi egyházüldöztetés egyik legmeghatóbb ereklyéjét. A testvéri szeretet legyőzte a vasfüggönyt”.
Maria Teresa Carloni örökségének üzenete mindenekelőtt az, hogy ne felejtsük el a vértanúk vérét, tanúságtételét, a hitnek ezeket az óriásait, hanem példájukat követve induljunk el az egyházi megújulás útján.
Az Eucharisztikus Év alkalmából Di Chio bolognai kanonok közzétette Maria Teresa Carloni Oltáriszentségről szóló elmélkedéseit is, amelynek címe: „Eucharisztia, a remény forrása”.
Az 1955. június 21. és 1956. február 14. között írt teológiai elmélkedések, misztikus meditációk egyik érdekessége, hogy szerzőjük „kozmikus nyelvezetet használva” rávilágít Mária és az Oltáriszentség közötti bensőséges kapcsolatra, 50 évvel azelőtt, hogy II. János Pál pápa Máriát „Mane nobiscum Domine” k. apostoli levelében az Eucharisztia Asszonyának nevezte. A kötet gondozója felteszi a kérdést: „Vajon nem Márián, az Eucharisztia Asszonyán keresztül kapcsolódik az Ég a földhöz, a gyermekek az Atyához az Anyán keresztül? Vajon nem az Oltáriszentség és Mária jelentik-e a materializmus, a kicsinyes, szűklátókörű fogyasztói szemlélet ellenszerét, választ az egyre több szerencsétlenné vált ember lelki ürességére? Krisztus szeretetteljes erővel odaajándékozza magát az embereknek az Oltáriszentségben, amelyet Mária nyújt feléjük, hogy ismét rátaláljanak az élet, a test és a lélek tisztaságára, amelyet ma sokan elvesztenek, miközben torzszülött ideológiákat, vagy az emberi gőg üres délibábjait hajszolják..