A Család és a közösségben betöltött központi szerepe – ez állt a középpontjában XVI. Benedek pápa beszédének, amellyel hétfőn este 8 órakor megnyitotta a lateráni Szent János székesegyházban a római főegyházmegye háromnapos találkozóját.

Beszédét, amelyet a világi média részéről is nagy érdeklődés előzött meg, tekintettel a közelgő olaszországi népszavazásra, amely pontosan az élettel kapcsolatos törvények módosítását helyezi kilátásba, hallgatói 10 alkalommal szakítottak félbe tapssal, hogy kifejezzék egyetértésüket a család és a házasság védelmében mondott szavaival.
Ez az egyházmegyei összejövetel, amely meghatározza majd a pasztorális év főbb irányvonalait, új állomást jelent a római helyi egyház zarándokútján, amely az egyházmegyei szinódusra épülve a városi misszióval kezdődött- mondta beszédében XVI. Benedek pápa. Ez utóbbit szeretett II. János Pál pápánk hirdetett meg a 2000-es jubileumi szentév előkészítéseként. A városmisszió az egyházmegye minden összetevőjét mozgósította: plébániákat, vallási közösségeket, társulásokat és mozgalmakat, a gyakorlatban megvalósítva II. János Pál pápa felszólítását: „plébánia, keresd önmagadat és találd meg önmagadat a rajtad kívül eső területeken is”, azaz azokon a helyeken, ahol az emberek élnek. Így a városi misszió során római keresztények ezrei, főleg világi hívek, elvitték Isten szavát a családokhoz, a munkahelyekre, a kórházakba, az iskolákba, az egyetemekre, a kultúra és a szabadidő helyeire.
A Szentév után – folytatta beszédét XVI. Benedek pápa, szeretett Elődöm arra kért benneteket, hogy ne szakítsátok félbe a megkezdett utat, így 2001-től kezdve az egyházmegye alapvető lelkipásztori prioritásként az állandó továbbképzést tűzte ki, különös tekintettel a plébánia életére és tevékenységére. A Szentatya teljes mértékben osztozik ezzel a választással, mivel a plébániai közösségre egyre nagyobb szükség van egy olyan társadalmi és kulturális közegben, amely a keresztény hittől és élettől való eltávolodásra ösztönöz.
A Pápa utalt rá, hogy már két éve a római egyház missziós elkötelezettségének középpontjában mindenekelőtt a család állt, nemcsak azért, mert ezt az alapvető emberi valóságot ma számos veszély fenyegeti, és különösen szüksége van az evangelizálásra és a támogatásra, hanem azért is, mert a keresztény családok döntő erőforrást jelentenek a hitre való nevelés, az egyház, mint közösség építése számára. Ez lesz a következő lelkipásztori év egyik fő irányvonala, ezért a mostani összejövetel témája: „család és keresztény közösség: a személy képzése és a hit átadása”. Ahhoz, hogy megértsük a család küldetését a keresztény közösségen belül, valamint feladatait a személy képzésében és a hit átadásában, abból kell kiindulnunk, hogy mi a jelentése a házasságnak és a családnak a teremtő és üdvözítő Isten tervében – mondta XVI. Benedek pápa, hozzátéve, hogy ez lesz beszédének fő témája, a Familiaris consortio Apostoli Buzdítás tanítását követve.
A család antropológiai alapja
A házasság és a család nem véletlenszerű szociológiai építmény, nem sajátos történelmi és gazdasági helyzet gyümölcse, amelyet valami mással lehetne helyettesíteni. Éppen ellenkezőleg: a férfi és a nő közötti helyes kapcsolat kérdése az emberi lény legmélyebb lényegében gyökerezik és csak ebben találhatunk rá választ. Nem lehet elválasztani az ősi és mindig új kérdéstől, amelyet az ember saját magának tesz fel: ki vagyok, mi az ember? Ezt a kérdést sem választhatjuk el attól, hogy van-e Isten, ki Isten? A Biblia erre a két kérdésre egységes és egymásból következő választ ad: az embert Isten saját képmására teremtette, és Isten maga a szeretet. Tehát a szeretetre kapott meghívás az, ami az embert valóban Isten hiteles képmásává teszi: Istenhez hasonlóvá válik, vagyis azzá válik, ami Isten képmása, abban a mértékben, amennyire képes a szeretetre.
Az Isten és az ember közötti alapvető kapcsolatból következik a lélek és a test közötti felbonthatatlan kapcsolat – mondta a Szentatya, majd a személy és az intézmények közötti kapcsolatot részletezte. Az igazi szabadság azt a képességet jelenti, hogy a férfi és a nő végleges önátadásra határozzák el magukat, és döntésük egész életre szól, beleértve a nehéz időket is. Az egymásnak mondott „igen” egyben nyitott új élet befogadására is. Ezért ez a személyes „igen” egyben a nyilvánosság előtt is felelős kell, hogy legyen, ez biztosítja a közösség jövőjét. A házasság, mint intézmény nem a társadalom, vagy a hatóság jogtalan beavatkozása az egyén magánéletébe, hanem a házastársi szeretet szerződésének lényegéből fakadó része.
A házasság felbomlásának mai formái, mint a szabad párkapcsolat, a „próbaházasság”, valamint az egyneműek közötti „ál-házasság” az anarchikus szabadság kifejezései, amelyeket helytelenül az ember valódi felszabadításaként mutatnak be. Ez az ál-szabadság a test lekicsinylésén alapul, amely elkerülhetetlenül elvezet az ember lekicsinyléséig. Abból indul ki, hogy az ember azt tehet saját magával, amit akar: teste másodlagossá, manipulálhatóvá válik emberi szempontból.
A házasság és a család az üdvtörténetben
A házasságról és a családról szóló igazság gyökerei az emberről szóló igazságban találhatók. Az üdvtörténet középpontjában ez a tanítás áll: Isten szereti népét. A bibliai kinyilatkoztatás ugyanis mindenekelőtt a szeretet kifejezése. Isten és az emberek szövetségének története. Isten emberek iránti szeretetének misztériuma, amely szavakkal kifejezhetetlen tény, nyelvi formájában a házasság és a család szókincséből vesz kölcsön. Az Újszövetségben Isten gyökeresen kinyilatkoztatja szeretetét, egészen odáig, hogy Fiában saját maga válik testté, valódi emberré. Ezáltal Isten emberekkel való egysége elnyerte legmagasabb rendű, visszafordíthatatlan és végleges formáját. A szentség, amelyet a házasság Krisztusban nyer el, azt jelenti, hogy a teremtés ajándékát Isten a megváltás kegyelmének szintjére emelte. Krisztus kegyelme nem ad semmit sem kívülről az emberi természethez, hanem azt megszabadítja és megújítja, éppen azáltal, hogy saját korlátai fölé emeli. Mint ahogy Isten Fia megtestesülése valódi jelentőségét a kereszten nyilatkoztatja ki, így a hiteles emberi szeretet is önmaga átadása, önmaga elveszítése, amely nem létezhet, ha el akar vonatkoztatni a kereszttől.
Ha meg akarjuk „szabadítani” a természetet Istentől, akkor szem elől tévesztjük a természet valóságát, beleértve az emberi természetet is, és azt funkciók összességére redukáljuk, amellyel szabadon rendelkezhetünk kényünk-kedvünk szerint. Ezáltal elpusztítjuk a Teremtő tervét és a természetünkről szóló igazságot is.
A gyermekek
A házasság az utódnemzésben is isteni példaképét követi: Isten emberek iránti szereteté. A szeretetet nem lehet pusztán biológiai szintre lefokozni: az életet csak akkor adjuk át maradéktalanul, ha a születéssel együtt jár a szeretet és az élet értelmének átadása. A férfi és a nő elhivatottságával teljesen ellenkezik, ha módszeresen elzárkóznak az élet ajándéka elől, még inkább, ha megölik, vagy manipulálják a születendő életet. A keresztények tudják, hogy Isten, Fia, Jézus Krisztus és a Szentlélek révén az emberi történelemben megteremtette Egyházát. Ez annak az örök és elpusztíthatatlan szeretetnek a jele, amely mindannyiunk számára biztosít egy állandó értelmet, akkor is, ha nem ismerjük a jövőt – mondta XVI. Benedek pápa. Az egyházat ugyanakkor a családok építik, a II. Vatikáni zsinat elnevezése szerint a „kis családegyházak”.
A család és az Egyház
A családnak és az egyháznak, konkréten a plébániáknak és az egyházi közösségek más formáinak szorosan együtt kell működniük, hogy eleget tehessenek annak az alapvető feladatnak, ami a személy képzését és a hit átadását jelenti. Minden nevelő felülmúlhatatlan példaképe Jézus Krisztus, aki tanúságot tett az Atyáról – mondta a Szentatya, majd szólt a relativizmus veszélyeiről.
A relativizmus veszélye
A nevelők munkáját ma nagymértékben akadályozza a társadalmunkban és kultúránkban jelen lévő relativizmus, amely semmit nem ismer el véglegesnek, amelynek legvégső mércéje az én és vágyai. A szabadság látszata alatt mindenki számára börtönné válik, amely elválasztja egymástól az embereket. A relativizmus pusztító jelenlétével szemben fontos, hogy az egyház ismételten leszögezze az emberi élet sérthetetlenségét fogantatása pillanatától kezdve egészen természetes végéig, továbbá a házasságra épülő család egyedülálló és pótolhatatlan értékét, valamint olyan törvények szükségességét, amelyek támogatják a családot az utódnemzésben és a gyermekek nevelésében.
Papság és Istennek szentelt élet
A Szentatya végül a hivatásébresztésről szólt. Ehhez szükség van a szüntelen imára, a papok és szerzetesek tanúságtételére. Az Isten és a testvéreink iránti szeretetből tett szüzességi fogadalom, a keresztény házasság érvényre juttatása – két különböző és egymást kiegészítő módja annak, hogy láthatóvá tegyük az Isten és népe közötti szövetség misztériumát – mondta végül XVI. Benedek pápa, majd szeretetéről biztosítva főegyházmegyéje híveit, áldását adta rájuk.