2005-05-27 18:18:51

„Wojtyła csúcs” az abruzzói hegyekben - Stanislaw Dziwisz érsek köszönete a közép-olaszországi tartománynak


II. János Pál pápa személyi titkára egy héttel azután, hogy hivatalosan felavatták az Appeninek „Wojtyła csúcsát”, ellátogatott a hegyoldalon lévő Szent Péter templomba, ahol a Szentatya gyakran megállt imádkozni kirándulásai során. Dziwisz érsek köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki részt vett a kezdeményezés megvalósításában, és a következő szavakat írta be a templom vendégkönyvébe:
„Mély hálát érzünk mindazok iránt, akik emléket kívántak állítani ezen a helyen II. János Pál pápának, aki olyan nagyon szerette a hegyeket és aki többször is eljött ide, hogy szemlélje Istent Abruzzo gyönyörű természetében. Továbbra is őrizzétek meg II. János Pál pápa emlékét, aki annyira szeretett benneteket.”







All the contents on this site are copyrighted ©.