2005-05-23 16:10:47

Szeminaristák világtalálkozója augusztus 17-én Kölnben az Ifjúsági Világtalálkozó alkalmából az Arsi plébános alakja körül
 


A XX. Ifjúsági Világtalálkozó során, ez év augusztusában megrendezik a papnövendékek nagy találkozóját is, különös tekintettel arra, hogy a tapasztalat szerint ezek az összejövetelek sok fiatal számára alkalmat jelentenek hivatásuk felismerésére is. Augusztus 17-e és 19-e között a kölni római katolikus templomok lelkiségi műhelyekké válnak, amelyekben az imádság, az elmélkedés és a szentségimádás áll a középpontban. Ezek egyikében, a Szent Pantaleon templomban találkoznak a GMG-re a világ minden részéből érkező papnövendékek. Az ősi és dicső múltú templomot még a város nagy érseke, a 965-ben elhunyt Szent Brunó építtette. Nem véletlenül választották e célra a templomot, hiszen itt őrzik Vianney Szent János, a plébánosok védőszentje szív ereklyéjét. Ebben a templomban a GMG egész időtartama alatt imavirrasztásokat tartanak az „arsi plébánosként” ismert szent ereklyéje előtt. A szeminaristák főtalálkozóját augusztus 17-én délután 3 és 5 óra között rendezik meg, azzal a céllal, hogy a leendő papok megerősödjenek hivatásukban, a közös imádság, éneklés és ismerkedés által. A találkozóra hivatalosak a Kölnben jelen lévő püspökök, valamint a hivatás pasztorációban és papképzésben szolgáló papok. Vianney Szent János, aki világszerte „arsi plébánosként” ismert, Lyon közelében született 1786-ban. Sok küzdelem után szentelték pappá, 42 éven keresztül a gyóntatásnak és lelkivezetésnek szentelte életét Arsban. A kis francia falu valóságos búcsújáró hellyé vált, az emberi lélek nagy ismerőjéhez, a „szent arsi plébánoshoz” özönlöttek a lelki békére vágyó hívek. 1859-ben hunyt el, XI. Piusz pápa 1925-ben avatta szentté és három évvel később a plébánosok védőszentjévé nyilvánította. A kölni Ifjúsági Világtalálkozó jelszava „Eljöttünk, hogy hódoljunk Jézus előtt” – a napkeleti bölcsek betlehemi látogatására utal. Jámbor hagyomány szerint a Háromkirályok ereklyéit Kölnben őrzik. „A témaválasztás tehát lehetővé teszi a fiatalok számára, hogy a Napkeleti bölcsek nyomán ők is találkozzanak a nemzetek Messiásával” – ezt írta a GMG fiataljaihoz intézett üzenetében II. János Pál pápa. A Gondviselés akaratából helyette már utóda XVI. Benedek pápa találkozik Kölnben a Világtalálkozóra összegyűlt fiatalokkal.  







All the contents on this site are copyrighted ©.