2005-05-20 17:58:29

Spanyol kislányok imacsokra a Szentatyának


Egy Toledo környéki katolikus leányiskola tanulói tanáraik közreműködésével elhatározták, hogy válaszolnak XVI. Benedek pápa felhívására, aki beiktatásakor azt kérte a hívektől, hogy imádkozzanak péteri szolgálatáért. 7 és 11 év közötti kislányok csoportja azt a célt tűzte ki, hogy meghatározott idő leforgása – április 24-e és május 13-a között – összegyűjtenek egy millió Üdvözlégy imádság felajánlást. A kezdeményezésbe bevonták az iskola minden tanulóját, a tanárokat és a szülőket is. Így közel egy millió négyszáz ezer Üdvözlégy Mária imádság hangzott el. A kezdeményezésről tájékoztatták a Szentatyát. A spanyol leányiskolából érkezett üzenetet a szerda délelőtti általános kihallgatáson adták át a Pápának. Az üzenet mellé a toledói érsek, Antonio Canizares Llovera bíboros is csatolta saját személyes levelét. Amint a Mária Társulat elnöknője mondta: „boldogok vagyunk, mert több, mint egy millió Üdvözlégy Mária imádságot gyűjtöttünk össze a Pápa szándékaira és mert ez a szép kezdeményezés hozzájárult a Mária tisztelet felszításához most, amikor Spanyolországban a Szeplőtelen Szűz Évét ünnepeljük. Ki tudja hányan évek óta nem imádkoztak és most csatlakoztak a Pápáért végzett imasorozathoz.”
 







All the contents on this site are copyrighted ©.