XVI. Benedek pápa beszéde a római papsághoz a Lateráni Szent János bazilikában

A köszöntések után XVI. Benedek felidézte azt a hatalmas hitélményt, amelyet mindannyian átéltünk szeretett elődje II. János Pál pápa halála alkalmából. Mindebben kinyilvánult a Római Egyház egysége, életereje és buzgósága, amely a római papok apostoli szolgálatának is a gyümölcse. A Krisztus iránti alázatos odaadás jegyében fel kell mutatni a római egyház példaadó jellegét a világ minden részén jelen lévő testvéregyházak felé. Róma püspökének és Péter utódának szolgálatát elválaszthatatlan kötelék fűzi egybe és ebben a római papokra különös felelősség hárul, mivel a papszentelésben sajátos módon kapcsolódnak püspökükhöz. „Számítok ezért tehát rátok, az imára, az elfogadásra, az odaadásra, hogy szeretett egyházmegyétek egyre inkább választ adjon az Úr által kapott hivatására. A magam részéről pedig ezt mondom: korlátaim ellenére számíthattok őszinte atyai szeretetemre” – mondta XVI. Benedek pápa a római papoknak és szavai nyomán mindjárt felcsattant a taps a bazilikában. A Szentatya ezután biztató optimizmusának adott hangot, annak az őszinte meggyőződésének, hogy az annyi papot kínzó önazonosság-válság immár a múlté. Az emberiséget sújtó „lelki pusztaság” ugyan szemünk előtt zajlik le és kihat az egyházra és a papok életére is. Ezért tehát állandóan vissza kell térnünk papságunk gyökeréhez, és mi jól tudjuk, hogy ez nem lehet más, mint Jézus Krisztus az Úr, akit az Atya küldött, hogy benne beteljesedjen az emberiség üdvössége. „Kedves barátaim, ez a papság igazi természete is. Szolgálatunk nem saját képességeink eredménye – és ez érvényes a szentségek kiszolgáltatására, éppúgy, mint az Ige hirdetésére: nem az a küldetésünk, hogy önmagunkat, a saját véleményünket hirdessük, hanem Krisztus misztériumát, mert ebben rejlik az igazi humanizmus mértéke. …Kedves római papok, az Úr barátainak nevez minket, barátaivá tesz bennünket, megbízik bennünk és ránk bízza Testét az Eucharisztiában, ránk bízza egyházát. Akkor tehát legyünk valóban az Ő barátai, érezzünk úgy, amint Ő érzett, akarjuk azt amit Ő akar és ne akarjuk azt, amit Ő nem akar. Jézus maga mondja ezt: „Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek.”
A papság természeténél fogva az Egyházban és az Egyházért van. A szolgálati papság Szent Ágoston szavaival „amoris officium”, a jópásztor hivatala, aki szeretetből életét adja juhaiért. Az Oltáriszentség titkában Krisztus újból és újból odaajándékozza önmagát és mi éppen az Eucharisztiában tanuljuk meg Krisztus és következésképpen az egyház iránti szeretetet. XVI. Benedek itt ismét elődje, II. János Pál feledhetetlen vallomását idézte: „A szentmise abszolút módon egész életem és minden napom középpontja.” Az egyház iránti engedelmesség a pap számára elsősorban engedelmesség püspöke iránt. Az egyházban az engelmesség nem forma kérdése, hanem engedelmesség Krisztus iránt, aki maga is engedelmes az Atya iránt. A püspökben tehát Krisztusnak és az egyháznak engedelmeskedünk, akit Ő egy meghatározott helyen képvisel.
A Pápa ezután arról a „szent nyugtalanságról” beszélt –a konklávét megelőző szavai nyomán – amelynek a papok szolgálatát kell jellemeznie, hogy mindenkinek elvigyék a hit ajándékát, majd Szent Pál szavait idézte: „Ha az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot.” Szent Pálhoz hasonlóan a papnak „mindenkinek szolgálójává” kell válnia. Ami kifejeződik a mindennapi közelségben, a személyek és családok iránti figyelemben. A római papok ebben nagy hagyomány folytatói ma is, amikor a város határai annyira kitágultak és az életkörülményekben annyi változás következett be. Természetesen ez a közelség nagy személyes áldozatot és időt követel, nagy fáradsággal jár. „Szeretnék segíteni nektek, hogy ne roppanjatok össze ebben a fáradozásban” – mondta a Pápa, emlékeztetve arra, hogy a kitartás, sőt a növekedés személyes szinten és a hivatásban mindig a Krisztussal való bensőséges egységben rejlik. Az Isten jelenlétében, az imádságban töltött idő igazi lelkipásztori elsőbbség legyen minden pap számára. A legkézzelfoghatóbb és ragyogóbb módon ezt tanúsította II. János Pál élete és szolgálata minden körülménye között. Soha nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a személyes életszentségnek alapvető és döntő szerepe van a papi szolgálatban.
XVI. Benedek pápa végül Róma püspökének szolgálatával kapcsolatban azt a szándékát hangsúlyozta, hogy elődei értékes örökségét akarja követni: a közösség és a missziós szellem növelésén akar fáradozni az egyházmegye nagy családján belül. Biztosította egyházmegyéje papjait arról, hogy együtt érez velük a hitben, Krisztus szeretetében és jelen vannak mindennapi imáiban.