2005-05-10 17:44:14

Nagyszebenben tartják a Harmadik Európai Ökumenikus közgyűlés zárószakaszát


Az Európai Egyházak Konferenciája és az Európai Püspöki Karok Tanácsa levelet intézett minden európai egyházhoz és Püspökkari Konferenciához, amelyben bejelentik a Harmadik Európai Ökumenikus közgyűlést, amelynek zárószakaszát 2007. szeptember 4-e és 8-a között a romániai Nagyszebenben tartják. A közgyűlés témája: „Krisztus világossága megvilágít mindenkit. Európa megújulásának és egységének reménye.”
A közgyűlés első szakaszát 2006. január 24-e és 27-e között Rómában rendezik meg 110 küldött részvételével. A második szakaszban országos és regionális találkozókat tartanak a 2006-os év második felében és 2007 elején. A harmadik szakasz 2007 januárjában lesz a németországi Wittenbergben. Ekkor ismét az egyházak, püspöki konferenciák és ökumenikus szervezetek, közösségek és mozgalmak küldöttei találkoznak. Végül az utolsó, nagyszebeni találkozón 2007. szeptember 4-e és 8-a között 3000 küldött részvételére számítanak.
A levél azzal a kéréssel zárul, hogy az egyházak és a püspöki konferenciák bízzanak meg egy személyt azzal, hogy az egész folyamatot figyelemmel kísérje, továbbá, hogy mindenütt imádsággal támogassák a közgyűlést és az európai ökumenikus mozgalmat, a hívek minél szélesebb rétegeinek bevonásával.  







All the contents on this site are copyrighted ©.