XVI. Benedek pápa szerdán délelőtt, az általános kihallgatás során mondott katekézise
Mint már múlt szerdán bejelentettem, úgy döntöttem, hogy folytatom katekézisemben
az esti imák, a Vesperás zsoltárainak magyarázatát, felhasználva azokat a szövegeket,
amelyeket elődöm, II. János Pál pápa készített el. A 120. zsoltár, amelyről ma elmélkedünk,
az ún. zarándokénekek csoportjába tartozik, amelyeket a Jeruzsálembe menő zarándokok
énekeltek. A zsoltár a bizalom éneke, amelyben 6 alkalommal ismétlődik a „shamar”
héber szó, amely annyit jelent, mint „megőrizni, védelmezni”. Isten, akihez többször
is fohászkodik a zsoltáros, mindig éber „őrként” jelenik meg, aki figyelmes és gondos,
„őrszem”, aki éberen vigyáz népe felett, hogy minden kockázattól és veszélytől oltalmazza.
Az ének a zsoltáros „hegyek felé” emelt tekintetével kezdődik. Arról a dombról van
szó, amelyen Jeruzsálem emelkedik: onnan jön a segítség, mivel ott lakik az Úr, szent
templomában. Ugyanakkor a „hegyek” eszünkbe juttathatják azokat a helyeket is, ahol
a bálványimádó szentélyek emelkednek. Ezek azok a „magasságok”, amelyeket az Ószövetség
több ízben is elítél. Ellentmondásról van szó: miközben a zarándok Sion hegye felé
tart, szeme megpillantja a pogány templomokat, amelyek nagy kísértést jelentenek számára.
Hite azonban megrendíthetetlen, egyedüli bizonyossága, hogy „A segítség az Úrtól jön,
aki az eget és a földet teremtette”. Ezt a bizalmat ábrázolja a zsoltár az őrszem
jelképén keresztül, aki ébren virraszt és vigyáz népére. „Ő nem engedi, hogy botladozzék
lábad” – énekli a zsoltáros, miközben arra a pásztorra utal, aki az éjszakai pihenő
során nem hunyja le szemét, hogy őrizze nyáját. Az isteni pásztor nem ismer pihenést,
amikor a népe feletti őrködésről van szó. Megjelenik ezután egy másik jelkép is, az
„árnyék”, amely feltételezi, hogy a nyáj ismét útnak indult reggel, és a tűző napon
folytatja vándorlását. Eszünkbe juttatja a Sínai pusztaságán át vezető történelmi
kivonulást, amelyet az Úr vezet, Izrael népének élére állva. A virrasztás és az árnyék
után a harmadik jelkép maga az Úr, aki híveinek jobb oldalán áll. Ez a helye a védőknek
mind a katonaságnál, mind a bírósági tárgyalásokon: kifejezi azt a bizonyosságot,
hogy az Úr soha nem hagy sorsunkra a megpróbáltatás, a rossz támadása és az üldöztetés
idején. A zsoltáros ekkor ismét visszatér ahhoz a képhez, hogy Isten védelmez zarándokutunkon
a tűző naptól. A napot azonban az éjszaka váltja fel. Az ókorban azt tartották, hogy
a holdsugarak is károsak, láz, vakság, sőt elmebaj okozói, ezért az Úr éjszaka is
védelmezi híveit: „éjjel nem árt neked a hold”. A zsoltár végül bizalmat tükröző sorokkal
zárul: „Az Úr megőriz jártadban-keltedben, mostantól fogva mindörökké”. A cselekvést
kifejező két szó – jártadban-keltedben – magába foglalja összes tevékenységünket,
amelyet mindig az Úr éber tekintete követ. XVI. Benedek pápa ezután felidézte
a VI. század közepe táján élt sivatagi atya, a gázai Barsanufios alakját, aki nagy
tiszteletnek örvendett a szerzetesek, egyházi és világi hívek körében mély bölcsessége,
aszkéta életmódja miatt. Episztoláriumába többször is feljegyezte a 120. zsoltár utolsó
előtti sorait: „Az Úr megóv minden bajtól, ő vigyáz életedre”. Amikor hívei imáit
kérték, ezekkel a szavakkal válaszolt nekik: „Szeretett gyermekeim, köszöntelek benneteket
az Úrban, azért fohászkodva, hogy óvjon meg minden bajtól, mint valódi gyermekeit,
és adja meg nektek, amit szívetek kér, lelketek és testetek javára, Isten nevében,
Ámen”.